A tiltakozás a gyerekek felnőtté válásának szerves része.

Bár a szülők számára számos nehéz percet tud okozni, mégis el kell fogadni, hogy a gyermekünk időnként (vagy bizonyos életkorban elég gyakran) nemet fog majd mondani nekünk.

Miért is jó a tiltakozás?

Onnantól kezdve, hogy a kisgyermek megtanulja a nem szócskát, biztosak lehetünk benne, hogy használni is fogja. De ez így van rendjén, sőt fontos is, mert alapvetően a nemet mondás egy meghatározó élmény a gyermek fejlődésében.

Az ellenszegülés tehát nem feltétlen rossz dolog, hiszen sok mindent megerősít a gyermekben. Segít nekik az elszakadásban, megkönnyíti ugyanis számukra a szülőről való leválás fájdalmas és nehéz folyamatát. Bátrabbá teszi őket, hiszen tudják, hogy ha ellenkeznek, kivívhatják a szüleik haragját, mégis feszegetik a határokat. Amikor adott esetben tudják is érvényesíteni az akaratukat, az sikerélmény lesz számukra, ami pedig nagyon lényeges mozzanat az egészséges önbizalom kialakulásában. Valamint büszkeséggel is töltheti el őket a sikerük, ami pedig az önértékelés fejlesztésében játszik kiemelt szerepet.

Ellenkezés az egyes életszakaszokban

Már az első sírásnak is nagy jelentősége van, hiszen az erre adott szülői reakcióval megkezdődik a tanulási folyamat a baba számára. Ráébrednek arra, hogy sírással képesek hatni a külvilágra. Ezután egy éves kor környékén van egy rövidebb ellenszegülésben gazdag időszak, de az igazán nehéz korszak majd két éves kor körül köszönt be. Azonban bármennyire is őrjítő, a dackorszaknak is fontos szerepe van a gyermek jellemfejlődése szempontjából. A kétségbeesett szülők a gyakran kitörő hisztik ellen hasznos tanácsokat olvashatnak a Famiily.hu oldalán.

A dackorszak elmúlásával sem lélegezhetünk fel, hamarosan ugyanis a kiskamaszkorba lép a gyermek, amikor szintén mindennaposak lehetnek az értelmetlen ellenszegülések vagy éppen a hallgatások. És ha ezen sikerült végre túllendülni, már ott is van a nagy kamaszkor lázadásokkal tarkított időszaka.

Hogyan ne viselkedjen a szülő?

Bármennyire is nehéz, a szülőknek nem szabad elfelejteniük, hogy ez része a gyermek önállósulásának, valamint fontos lépcsője a személyiségfejlődésének. Lehetőség szerint a szülő őrizze meg a türelmét, legyen megértő, de semmiképpen se támogassa ebben a harcban túlzottan a gyermeket.

Az sem célravezető, ha a szülő megalkuvással, netán irigységgel reagál ezekben a helyzetekben, a gyermeknek ugyanis semmiképpen sem erre van szüksége ilyenkor.

A gyermekek mindig egyre nagyobb függetlenségre törekednek, és ennek bizony hangot is adnak. Igyekeznek megszilárdítani az identitásukat. Kemény harc ez, mindkét fél, azaz a gyermekek és szülők számára egyaránt, de a fejlődésük szerves része. Talán ez a tudat valamennyire megkönnyíti ezeknek a korszakoknak a nehezebb perceit.