|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Outdoor/indoor | Megszületett a Duna-installáció pályázat nyertes alkotása
OUTDOOR/INDOOR
BVA: Megszületett a Duna-installáció pályázat nyertes alkotása
2017-05-05 21:31 |
A Dunán lebegő kortárs képzőművészeti installációval indítja az idei nyarat a Fővárosi Önkormányzat. 2017. márciusában egyedülálló és teljes mértékben újszerű művészeti projektre írt ki pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata és a Pro Cultura Urbis Közalapítvány (PCU) kezdeményezésére a Budapesti Történeti Múzeum - Budapest Galéria. A pályázat elbírálása a kiírás szerint sikeresen lezajlott, 20 jelentkezőből Farkas Zsófia szobrászművész nyerte el a Duna-installáció megálmodásának és megvalósításának lehetőségét. A művész a "Nagy halak emlékezete" című alkotásával mind a bíráló bizottság, mind a PCU kuratórium tagjait meggyőzte. A nyertes műegyüttes egy három darabból álló szoborkompozíció, mely a Duna vízfelületén lebeg majd. Az egység és a természet fontosságát jelző alkotás méltán illeszkedik a főváros arculatába, mégis figyelemfelkeltő és újszerű, hiszen az ember és a halak misztikus ősi kapcsolatát boncolja, gondolja tovább. A művész mottója: "Játsszunk hát el a gondolattal: volt hajdan egy világ, melyben az Egység és a Természet szelleme uralkodott, e világot mágikus lények népesítették be, közülük valók a dunai Nagy Halak is. E lények, azaz a szellemeik most, 2017-ben visszatérnek ide Budapestre, hogy jelenlétükkel emlékeztessenek minket: kölcsön kaptuk a helyet és az időt, amiben élünk s egy nap el kell számolnunk mindezzel." A pályaművet a kiírás szerint bruttó 12 millió forintból valósíthatja meg Farkas Zsófia. Az első forduló díjazottjai: BIVAK, Farkas Zsófia, Hitter Magdolna - Horváth Csilla, Koronczi Endre, Pétery Tamás. Különdíjban részesül: Mindák Gergely, SzínMűvek. Minden egyes díjazott fejenként 150.000.- Ft összegű egységes díjazásban részesül. A köztéri képzőművészeti pályázat tárgya a kiírás szerint a budapesti Műegyetem rakpart előtti vízfelületen felállítandó kulturális installációra szólt, mely várhatóan június végétől új színfoltja lesz a budai Duna-partnak. A különleges, vízfelületen megjelenő alkotás megvalósításának szándéka, hogy egyedi és izgalmas vizuális eszközökkel, újszerű és mai üzenettel jelenítse meg a Duna és a hozzá kapcsolódó gondolatvilág elemeit, valamint a budapestiek és az ide látogatók figyelmét a Dunára irányítsák. A Fővárosi Önkormányzat és a PCU nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy értékeljük a minket körülvevő művészeti alkotások szerepét, és Budapest egyedi arculatát meghatározó Duna közösségi, kulturális, összekötő és funkcionális erejét.
koroncziendre-látványterv.jpg (310.18 kB)
különdíjas-mindák gergely-látványterv.jpg (1664.1 kB)
nyertes-farkas zsófia-látványterv.jpg (88.9 kB)
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
karácsonyi különlegességek | Kifli.hu | K&H | LIDL | Rhoda Scott | fenntartható önkormányzat | Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtő akció | szilveszter | műfü | Palladio Orchestra | pezsgő | Varnus Xaver | SAP | édességek | Magyar Vöröskereszt | kert | utazás | Bad Kleinkirchheim | karácsony | szörp | virsli | Auchan | cafeteria | magyarok
|
PARTNEREINK
|