MIR
|
|
TIPPEK | Mit kell tudnia cégtulajdonosnak az autonóm mobil robotok (AMR-ek) mögött rejlő technológiáról
Mit kell tudnia cégtulajdonosnak az autonóm mobil robotok (AMR-ek) mögött rejlő technológiáról
2018-09-12 15:10:00
MIR
Az első számú célpont az anyagmozgatás. Még a magas szinten automatizált üzemekkel rendelkező gyártóvállalatok is szakképzett munkásokat alkalmaznak arra, hogy kocsikon tolva szállítsák az eszközöket az egyes munkaállomások között. Más iparágakban, mint például a vendéglátás vagy az egészségügy, az alkalmazottak értékes órákat töltenek azzal, hogy szemetet, ágyneműket, a szennyest, vagy éppen ételt szállítsanak, ahelyett, hogy a vendégekkel, páciensekkel vagy a lakókkal foglalkoznának. Korábban a belső szállítási folyamatok automatizálására az egyetlen megoldást az önvezető járművek (AGV-k) jelentették. Azonban ezek költséges, rögzített rendszerek telepítését igénylik, és általában a gyártócsarnok padlójára kötött sínek vagy érzékelők kiépítésével járnak. Ma az autonóm mobil robotok (AMR-ek) rendkívül rugalmasak, költséghatékonyak és biztonságosak, valamint úgy formálják át az anyamozgatás folyamatait, mint ahogyan az együttműködő robotkarok forradalmasították a gyártási folyamatokat. De nem minden AMR ugyanolyan. A cégtulajdonosoknak meg kell ismerniük azokat a technológiákat, amelyek a termelékenységet növelő eszközök mögött állnak, annak érdekében, hogy egyedi igényeikre a lehető legjobb megoldást tudják megtalálni. A Mobile Industrial Robots (MiR) AMR-jei olyan nélkülözhetetlen technológiákat alkalmaznak, amelyek a versenytársak elé pozícionálják őket, valamint olyan kulcsterületeken szolgálnak a cégtulajdonosok számára jelentős előnyökkel, mint a könnyű használhatóság, a rugalmasság, a biztonság és a befektetés megtérülése (ROI). Könnyű használhatóság és rugalmasság Az autonóm mobil robotok egyik legnagyobb előnye az, hogy rendkívül gyorsan, könnyedén és megfizethető módon lehet őket telepíteni, programozni és használni. A MIR robotot a vásárló egy wi-fi kapcsolattal rendelkező okostelefonon, tableten vagy számítógépen keresztül egyből kivezetheti a csomagolásból, majd egy órán belül a robot már el is tudja kezdeni a munkavégzést. A robot számára az üzem területének feltérképezése mindössze egy CAD fájl letöltéséből áll, de az AMR-t manuálisan is "végigvezethetjük" az épületen, így a robot web bázisú szoftvere hozza létre a térképet. A MiR robot intuitív felhasználói felülete segítségével az alkalmazottak bármiféle programozói tapasztalat nélkül is képesek beállítani, és feladattal megbízni a robotot. Ezek a feladatok könnyedén frissíthetők, valamint a térképet is azonnal módosítani lehet, amennyiben az üzemterület elrendezése változik - ez általában mindössze percek kérdése. További rugalmasságot biztosít a MiR nyílt forrás alapú alkalmazása, ami azt jelenti, hogy a tulajdonosok szinte bármilyen használatra igazíthatják a robot moduljait. Minden MiR robotot úgy terveznek, hogy szabványszerű rögzítő lyukakkal ellátott mobil platformként működjenek. Olyan szokványos modulok, mint a polcok vagy tároló ládák könnyedén a robotra szerelhetőek házon belül. A további népszerű modulok között szerepelnek még a futószalagok, együttműködő robotkarok, emelők vagy a teljesen egyedülálló MiRHook kampó, amely a nehezebb súlyokkal ellátott kocsik húzásának automatizációját teszi lehetővé. A robotokat úgy tervezték, hogy szinte minden környezetben képesek legyenek a munkavégzésre. Mivel ESD védelemmel és tisztatér tanúsítvánnyal is rendelkeznek (a MiR200 robot esetében), olyan speciális gyártói körülmények között is ideálisan mozognak, amilyenek az elektronikaiparra, az élelmiszeriparra vagy az orvosi eszközök gyártása jellemzőek. A cégtulajdonosok számára a könnyen használhatóság és a rugalmasság kulcsfontosságú tényezőnek számít a befektetés megtérülése szempontjából. A robotok telepítéséhez és programozásához jóformán semmilyen külső segítség nem kell, és bármikor olyan új feladattal bízhatók meg, amit éppen az üzleti tevékenység megkövetel. A vásárlók teljes kontrollt kapnak a robotok fölött, könnyedén tesztelhetnek rajtuk új programokat és változatos fedélzeti modulokat, valamint a feladatokat és az útvonalakat is úgy variálhatják, hogy a lehető legtöbbet kapják vissza a kezdeti befektetés után. Legtöbb esetben a MiR robot megtérülési ideje kevesebb, mint egy év. Biztonság és tájékozódás Az AMR-ek és az AGV-k közötti legnagyobb különbség az emberek és akadályok körüli biztonságos tájékozódási képességben rejlik. Az AGV-k egy kötött "sínen" (pl. a padlóba ágyazott mágnesszalagok vagy drótok mentén) haladnak, és nem tudnak letérni az útról. Ha egy ember vagy egy tárgy elállja ezt az utat, az AGV-nek meg kell állnia és meg kell várnia, hogy az akadályozás megszűnjön, mielőtt továbbhaladhatna. Az AMR-ek ugyanakkor érzékelőket és szoftvert használnak, melyek segítségével az autós navigációs rendszerekhez hasonlóan tervezik újra útvonalukat bármilyen eltérés esetén. Mivel a robot már alapból rendelkezik az üzemterület térképével, könnyedén tolathat vagy utat változtathat annak érdekében, hogy kikerülje az akadályt és hatékonyan befejezze feladatát. További tájékozódási segítséget nyújt egy, a robot elején elhelyezett 3D kamera, amely akár a robot előtt 2 méterre- vagy a padlótól 5 és 80 cm között elhelyezkedő akadályt is felismeri. Egy felső kamera is hozzáadható a robothoz, amely akár 1,8 méteres magasságban tudja érzékelni az akadályt. Ennek köszönhetően a robot biztonságosan manőverezik például asztalok között is. A robotok arra is könnyedén beprogramozhatóak, hogy optimalizálják a tájékozódást és a biztonságot. A robot térképén tiltott zónák is bejelölhetőek mindössze egy okostelefon vagy tablet érintőképernyőjének használatával. Egyéb olyan instrukciók is könnyedén programozhatók, mint például preferált útvonalak megadása, vagy a robot sebességének korlátozása forgalmas területeken. Noha a munkások számára általában az a komfortos, ha a robot nem haladja meg az ő gyalogos sebességüket, a robot szükség esetén 5.4 km/h sebességgel is biztonságosan közlekedik. A gyors sebesség pedig előnyös abban az esetben, amikor a megállók között nagy távolságot kell megtenni. A robot megkülönböztető fényjelzéssel is el van látva minden oldalán, amely segítségével állapotát kommunikálja az emberi alkalmazottak felé. Emellett hangjelzéseket is képes kiadni, beleértve a csipogásokat, dudálást, vagy bármilyen kívánt mp3 vagy wav formátumú fájlt, amelyeket szintén egyszerűen telepíthetünk. Technikai ismeretek alapján meghozott üzleti döntés Bizonyos üzleti döntések meghozhatók anélkül, hogy értenénk az eszköz mögött rejlő technológiához, különösen akkor, ha ezeket az eszközöket külső szakember-gárda integrálja és kezeli. Ma a robotikát a könnyű használhatóság, a biztonság és a rugalmasság jellemzi. Ezek a tényezők teszik lehetővé a vállalatok számára, hogy teljes mértékben birtokba vegyék a robotot - és élvezzék a gyors megtérülés előnyeit. A cégtulajdonosoknak meg kell ismerni a technológiát ahhoz, hogy hatékonyan tudják felmérni a lehetőségeket és megtalálni a lehető legjobb megoldást egyedi igényeikre.
|
|
PARTNEREINK
|