|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Katonazenekari fesztivált rendeznek júliusban Debrecenben
KULTÚRA
MTI: Katonazenekari fesztivált rendeznek júliusban Debrecenben
2024-06-24 11:16 |
A 22. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivált július 3. és 6. között rendezi meg Debrecenben a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a város önkormányzata. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a fesztivál hétfői budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott: amióta a katonaság, katonáskodás létezik, azóta létezik katonazene is. Egyéb kommunikációs eszköz, tárgyi és rádiókapcsolatok hiányában a csatában nagyon fontos feladata volt a zenének és a zenészeknek egyaránt. A katonazene harcra hívott, buzdított, lelkesített, a veszteségekre vigaszt nyújtott és emléket is állított a hősöknek - fogalmazott az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy napjainkban nagy sikerrel rendeznek szerte az országban katonazenekari fesztiválokat. A mintegy 600 zenészt felvonultató Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál az idei év egyik legnagyobb szabású rendezvénye: a két magyar katonazenekar mellett tíz országból is érkeznek zenészek az eseményre - hangsúlyozta Vargha Tamás. Megjegyezte, hogy a cívisvárosban a négynapos fesztivál lehetőséget ad arra is, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség megismertesse a résztvevőkkel a katonai hivatást: július 6-án hangtechnikai eszközeit mutatja be és fegyverbemutatót is tart a honvédség. Kitért arra is, hogy toborzópontot is létesítenek az eseményen, amely reményeik szerint fontos állomása lesz a Magyar Honvédség napokban indított tartalékos toborzókampányának. Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere a sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Magyar Honvédség katonazenekarai 1896 óta működnek. Mint mondta, a mai katonazenekarok előtt sem műfajbeli, sem szakmabeli akadályok nincsenek. A Nemzetközi Katonazenekari Fesztivált 1977 óta rendezik meg a hajdú-bihari megyeszékhelyen - emlékeztetett rá Balázs Ákos Debrecen alpolgármestere. Kiemelte: a kezdetektől az a célja a rendezvénynek, hogy a kulturális élmény mellett népszerűsítse a honvédséget és bemutassa a katonai hagyományokat. Az elmúlt évtizedekben Európa szinte valamennyi hadseregének egy-egy zenekara vendégeskedett Debrecenben. Ahogy maga a cívisváros is, a seregszemle is egyszerre szimbóluma a tradíciónak és a megújulásnak - fogalmazott az alpolgármester. "A régi alapokra építve egy szélesebb közönség számára is vonzó eseményt szeretnénk megvalósítani, amelynek középpontjában nemcsak a katonazene, hanem a teljes, megújuló Magyar Honvédség áll" - hangsúlyozta Balázs Ákos. A kétévente megrendezendő seregszemlén az idén jubiláló, 70 éve megalakult Magyar Honvédség Debrecen Helyőrségzenekar és a Magyar Honvédség (MH) Központi Zenekara mellett Csehország, Ausztria, Szlovákia, Horvátország, Hollandia, Olaszország, Egyiptom, Törökország, Románia és Lengyelország mutatkozik be a közönségnek Debrecen főterén, a Kossuth téren - mondta el az alpolgármester. Kitért arra is, hogy a fesztiválon a katonazenekari programokon kívül tematikus kísérőprogramok is lesznek: a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Debreceni Nagyerdő Sportkör közreműködésével tájékozódási és ügyességi versennyel, lézeres és légpuskás lövészeti lehetőséggel, valamint gyermekprogramokkal is várják az érdeklődőket. A fesztivál kiemelt kísérőprogramja a Generációk büszkesége című fotó- és videótárlat, amely a 175 éves a Magyar Honvédség című pályázatra beérkező munkákat mutatja be. A fesztivál az ünnepi záróhangversennyel ér véget.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
Profession.hu | állásjelentkezés | CIB Bank | vállalkozás | Prima Primissima | takarítás | táplálékkiegészítő | visszajelzés | Mol-csoport | Euromoney | marketing | home office | BMW | Mol | szülési szabadság | REGIO JÁTÉK | álláskeresés | mérnök | szilva | E.ON | frissdiplomás | ebédházhozszállító | napelempark | kutya
|
PARTNEREINK
|