SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | EKF - Navracsics Tibor: a kultúra közparkká változtat egy korábbi ba...


MTI: EKF - Navracsics Tibor: a kultúra közparkká változtat egy korábbi barnamezős területet Veszprémben
2023-05-05 10:06 |



A Gyárkert KultúrPark jó példa arra, amikor a kultúra közparkká változtat egy egykori barnamezős területet - fogalmazott a területfejlesztési miniszter az új veszprémi rendezvénytér átadóján.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kultúra nemcsak a szabadidő eltöltésének színvonalas formája, hanem térségszervező erő is.

Bár a Gyárkert KultúrPark helyszíne egykor gazdasági érdekeket szolgált, most a közösségek és az itt élők vehetik birtokukba, erősítve összetartozásukat - tette hozzá.

Navracsics Tibor kitért a rendezvénytér központjában felállított installációra is. A Hello Wood építész stúdió által tervezett 10,5 méteres alkotás 116 faládából áll, azokban egy-egy facsemetével, rajtuk pedig a programban résztvevő települések neveivel.

Ezeket a fákat az évad elmúltával minden település hazaviheti, és nevelheti a fáját, szimbolizálva a térség összetartozását - hívta fel a figyelmet.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere történelmi pillanatnak nevezte az átadót, hiszen ez a terület soha nem volt még nyitott a köz számára. A Stern család faáru gyártó üzeme 1896-ban kezdte meg működését a város akkori peremén, amelynek helyén később a Balaton Bútorgyár állt, azonban miután az üzemet kiköltöztették a Házgyári útra, hosszú évek óta használaton kívül volt.

Az önkormányzatnak régi vágya volt megszerezni a területet, amelyet az EKF-cím ünneplésére kialakított koncerttér után a jövőben szeretnének a "városszövethez" kapcsolni - - mondta a polgármester.

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023. Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az EKF évében olyan élményt szeretnének nyújtani a városban és a régióban lakóknak, amelyre emlékezni fognak. A Gyárkert KultúrParkban négy hónap alatt fellépő hatvan nemzetközi és magyar előadó valamennyi korosztálynak élményeket tud nyújtani, emellett civil és közösségi programokat is megvalósítanak.

Közölte: a Gyárkert KultúrParkban rendezik az EKF évad közepén az ötnapos Felező fesztivált, amelyen június 14-én Tom Odell, június 15-én, csütörtökön a hangszeres techno zenét játszó MEUTE, június 16-án, pénteken a Morcheeba és Chat Faker, június 17-én, szombaton a Lost Frequencies, június 18-án, vasárnap pedig a CityRocks tölti majd meg zenével a teret.

A Gyárkert KultúrPark nyitóhétvégéjén pénteken a Vad Fruttik, szombaton pedig a brit Stereo MC's lép fel.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!