SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Digitalizáció | Rekord zuhanás volt a digitális pénzügyek piacán tavaly


MTI: Rekord zuhanás volt a digitális pénzügyek piacán tavaly
2023-01-19 17:54 |



A csúcsokat döntő 2021-es év után negatív rekordot hozott a 2022-es év a digitális pénzügyek piacán.

Egy év alatt értéke mintegy 50 százalékát vesztette el a tőzsdén jegyzett fintech cégek teljesítményét mérő index 56 cége - közölte a Fintech.hu és a Peak hazai fintech vállalat közösen megjelenő kiadványában, amelyről az MTI-t tájékoztatták.

A közlemény szerint a legnagyobb pénzügyi-technológiai cégek értékvesztése kiemelkedő a piacon, hiszen a pénzügyi szektor mindössze 10 százalék körüli esést produkált 2022-ben, míg a technológiai cégek összértéke nagyjából 30 százalékkal csökkent.

A 2021-es 41 fintech tőzsdei bevezetéssel szemben tavaly mindössze 2 fintech került a tőzsdére - hívták fel a figyelmet.

Úgy fogalmaztak, hogy a digitális pénzügyek elmúlt éve az ezredforduló "dotcom lufijának" idejére emlékeztet, amikor szinte bármilyen, internethez kapcsolódó vállalkozás forráshoz juthatott, és a piaci túlértékelést céges bedőlések követték.

Ahogy a dotcom lufi kipukkadásával sem szűnt meg az internetes cégek piaca, a tisztulás után egy erősebb fintech ágazat is meg fog maradni - húzták alá. Hozzátették: a vízválasztó tavalyi év után 2023-ban eldőlhet, mely fintech cégek maradnak talpon és kezdenek el szárnyalni.

Kifejtették: rossz évet zárt tavaly az open banking, azaz a nyílt bankolás, amelynek fejlődéséhez a bankoknak meg kellene nyitniuk az ügyfél adatokat a fintechek előtt. A neobankok sem teljesítettek jól szektorszinten, a fennmaradáshoz nyereséges működésre és kritikus tömegek elérésére lenne szükség, ami csak kevesek számára reális célkitűzés. Még nehezebb időszakot hagytak maguk mögött az online brókerek, a hagyományos vagyonkezelők innovációja ugyanis megtörte a fintechek lendületét, akiknek helyzetét a piacok visszaesése és a kriptovaluták gyengélkedése is nehezíti.

A kedvezőtlen piaci körülmények között is képes volt töretlenül fejlődni az online fizetések területe, folytatódott továbbá a fejlődő piacok növekedése is, egyre több országban jelentek meg széles körben a fintech megoldások - hangsúlyozták.

Arra is kitértek, hogy a magyar fintechek erős évet zártak, rekordot döntött például a Seon startup, amely áprilisban a hazai fintech szektorban rekordnak számító, 94 millió dolláros tőkét vont be. Tavaly megérkezett az első magyar BNPL szolgáltató, a PastPay, amelyet később három másik ilyen szolgáltató követett - idézték fel.

A kiadvány szerint az innovatív biztosítási ágazat is sikeres évet zárt: az Allianz Hungária tavaly kezdte el használni az Insurwiz blockchain megoldásait, az Euroleasingnek a Cristó fejleszt mobilalkalmazást, továbbá az UNIQA itthon elindított insurtech projektje, a Cherrisk is jó úton halad a nyereségesség felé.

A Fintech.hu és a Peak indexe a piaci kapitalizációt veszi figyelembe, a mutatószám 56 nemzetközi, tőzsdén jegyzett fintech céget vizsgál.

A Peak fintech vállalatot 2013-ban alapították Magyarországon, a cég a digitális pénzügyek új generációjával foglalkozik.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!