|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Karrier | Lemondott a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója
KARRIER
![]()
MTI: Lemondott a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója
2022-12-21 09:38 |
Benyújtotta lemondását Keszler Ferenc, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója, Karácsony Gergely főpolgármester ezt tudomásul vette, a vezérigazgató eddigi munkáját megköszönte - közölte a a főpolgármesteri hivatal. A közlemény szerint Keszler Ferenc utódjáról a napokban születik döntés, a Fővárosi Vízművek működése biztosított. A Fővárosi Vízművek önkormányzati tulajdonban van, és ez így is marad - szögezte le a hivatal. Hozzátették: a vízművek ma a budapestieké és az agglomerációban élőké, és így lesz ez holnap is. "A vízközműszektorban el kell kerülni azt, ami az iskolákkal, az ott dolgozókkal történt azután, hogy az állam elvette az iskolákat az önkormányzatoktól" - fogalmaztak, hozzáfűzve, hogy éppen ezért a Fővárosi Önkormányzat "a köz érdekét szem előtt tartva" augusztus 31-én már határozott arról, hogy nem adja át az államnak a Fővárosi Vízműveket. "Sajnálatos, hogy a társaság vezérigazgatója, egyben gazdasági vezérigazgató-helyettese a tulajdonosi döntés ellenében a Fővárosi Vízművek állami tulajdonba adását támogatta" - írták a közleményben. Ezért kezdeményezte már egy héttel ezelőtt a Fővárosi Önkormányzat a vezérigazgató hatásköreinek módosítását - közölték, megjegyezve, a vezérigazgató ezt követően nyújtotta be lemondását. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
alkoholfogyasztás | Diageo | külföldi vendégforgalom | Hans Zimmer | Oroszország | párizsi Pompidou Központ | Mol | KRQ | balatoni turisztikai szezon | elnök | Shell | ANY Biztonsági Nyomda | Budapest Airport | Gyereknap | Greenpeace | Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér | MTÜ | autószerviz | Magyar Turisztikai Ügynökség | OPUS TIGÁZ | autódiagnosztika | Vetőmag Szövetség | Széchenyi István Egyetem | SPAR
![]() |
PARTNEREINK
|