SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Járműipar | Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókho...


MTI: Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás
2021-03-08 09:37 |



Öt perc alatt feltölthető akkumulátort fejleszt elektromos autókhoz egy izraeli vállalkozás - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöltött állapotig.

"Az újítás megszünteti az akkumulátorok órákig tartó utántöltését, teljesen megváltoztatjuk az elektromos autók vezetői élményét, felszámoljuk a 'távolsági szorongást', vagyis a félelmet, hogy elakadnak energia nélkül az autópályán" - nyilatkozta a céget alapító Doron Myersdorf találmányukról.

Négy jelentős nemzetközi befektető támogatja a StoreDot fejlesztését: a Daimler német autógyártó, az Egyesült Királyságból a British Petroleum, a dél-koreai Samsung és a japán TDK elektronikai vállalat.

Myersdorf 2012-ben alapította meg vállalkozását, amely korábban, az autók meghajtását biztosító akkumulátorok előtt telefonokon, drónokon és elektromos rollereken tesztelte újfajta akkumulátorait.

A StoreDot újítása a könnyű, újratölthető és nagy teljesítményű lítium-ion elemek technológiáján alapul, amelynek feltalálásáért 2019-ben az amerikai John Goodenough, a brit Stanley Whittingham és a japán Akira Yoshino kémiai Nobel-díjat kapott.

"Megpróbáltuk bemutatni, hogy ha kicserélünk néhány anyagot egy lítium-ion akkumulátorban, akkor öt perc alatt feltölthetővé válhat" - mondta a mérnök képzettségű cégvezető.

A rendkívül gyors töltési képesség elérése érdekében többek közt szilíciumra váltották a lítium-ion elem negatív pólusán az addig alkalmazott grafitot. Már több száz prototípusukat tesztelik a különböző gyártó cégek.

Jelenleg akkumulátoraik olcsóbban előállítható, második generációját fejlesztik, és elkezdték kidolgozni a későbbi tömeggyártáshoz szükséges eszközöket, gépeket is, hogy megpróbálják lerövidíteni a bevezetésükhöz szükséges időt.

Az elektromos autók kevésbé környezetszennyezőek, de egyelőre sokkal drágábbak a hagyományos benzinmotoros gépjárműveknél. A 2019-ben a világon eladott autóknak csak 2,9 százaléka volt elektromos meghajtású a Nemzetközi Energia-ügynökség adatai szerint.

Az újgenerációs akkumulátorok bevezetését késleltetheti, hogy át kell alakítani miattuk a már felállított töltőállomásokat, amely kapacitásuktól függően 1500 és 10 000 dollár közötti összeget jelenthet állomásonként. Ráadásul élettartamuk csak 3000-3500 feltöltést biztosít, és elöregedésük utánra ki kell dolgozni a lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításának rendszerét, ahogy azt a savas ólomakkumulátorok esetében is megtették.




TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!