|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | A Budai Vigadó és egy hűvösvölgyi családi ház lett az év háza
KULTÚRA
![]()
MTI: A Budai Vigadó és egy hűvösvölgyi családi ház lett az év háza
2020-09-22 15:50 |
Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál hűvösvölgyi lakóháza kapta a fődíjat családi ház kategóriában. A középületek között pedig a Budai Vigadó felújításáért Nagy Csaba és csapata vehette át a legjobbnak járó elismerést az Év háza gálaesten Budapesten. A szervezők közleménye szerint a szakmai pályázat az elmúlt évtizedben a legismertebb és legszélesebb körben érdeklődésre számot tartó építészszakmai elismeréssé vált. Az eredményhirdetést a megjelenteken kívül az érdeklődők a helyszínről sugárzott online közvetítésen élőben követhették. A két fődíj mellett hét különdíj és kategóriánként egy-egy közönségdíj is gazdára talált, az idei év újdonsága volt ugyanis, hogy a szervezők megkérdezték a közönség véleményét is. Idén húsz középület és 33 családi ház került az Év háza pályázat szakemberekből álló zsűrijének asztalára. A pályázatot a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Magyar Építész Kamara (MÉK), a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) szakmai védnökségével írták ki, meghirdetését az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése tette lehetővé. "Az idei pályázat minden nehézség ellenére további erősödést mutatott, főleg a nemrégen bevezetett középület kategóriában" - idézi a közlemény Szoják Balázst, az Év háza pályázat kurátorát. A családi ház kategóriában fődíjas hűvösvölgyi otthon "frappáns telepítése, az utca felől már-már rejtőzködő zártsága, ugyanakkor a belső terek feltárulása, izgalmas átlátásai, külső és belső térkapcsolatai mind a mai világunkból egyre nehezebben fellelhető józanságra, mértékletes és jóízlésű viselkedésre vallanak. A ház nyugodtságot áraszt - az otthon nyugodtságát" - méltatta Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál épületét Marián Balázs Ybl-díjas építész, a zsűri tagja. Középület kategóriában az idei legjobb a Budai Vigadó felújítási munkáinak tervezéséért az Archikon csapata lett (tervezők: Nagy Csaba, Pólus Károly, Benedek Botond, T. Major Krisztina, Botos András, Chvalla Diána, Long Yining, Mészáros Eszter). "Manapság könnyen bontunk épületet, nem törődve a műszaki értékkel, az elpocsékolt energiával, hogy az épített örökségnek a nemzet identitástudatában elfoglalt helyét vagy akár a turisztikai vonzerejét ne is említsük. Most az öreg testbe új lélek költözött" - fogalmazott Dévényi Sándor, az MMA tagja, az Év háza pályázat társelnöke értékelésében. Az este folyamán a szakmai szövetségek és támogatók által felajánlott hét különdíj is gazdára talált, ezekről szintén a zsűri döntött. A MÉK különdíját Fábián Gábor és Fajcsák Dénes vehette át a Noszvajon tervezett Lombházak projektért. A MÉSZ különdíját Dósa-Papp Tamás kapta Telkiben épült családi házáért. A főtámogatói különdíjat családi ház kategóriában Bártfai-Szabó Gábornak és Bártfai-Szabó Orsolyának ítélték Budakeszin épült családi házáért. A középület kategória különdíját Sipos György és Vesmásné Zákányi Ildikó vehette át az ópusztaszeri gyógynövény-feldolgozó és -bemutató épületért. A családi ház kategória főtámogatója által felajánlott Zöld ház - energiahatékonyság különdíjat Sónicz Péter kapta Üllőn épült családi háza terveiért. Szintén támogatói különdíjjal jutalmazták Fajcsák Dénest és Fábián Gábort cserépfalui családi házáért, valamint Tóth Pétert és Füzes Andrást a Wekerletelep Kispiacért. A középület kategória közönségdíjasa Huszárik Krisztián kerékpárüzletnek és irodáknak otthont adó biatorbágyi épülete lett, míg családi ház kategóriában Németh Dávid és Csaplár György mosonmagyaróvári családi háza tetszett legjobban a közösségi médiában meghirdetett szavazáson. A zsűri elnöki posztját idén Noll Tamás Ybl-díjas építész, a MÉK egykori elnöke vette át Dévényi Sándortól, az MMA tagjától, aki továbbra is a grémium társelnöke maradt. További társelnök Hajnóczi Péter, a MÉK elnöke, Krizsán András, a MÉSZ elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora volt. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Vizelettartás | autódekoráció | LED-lámpák | Centrál Színház | hegesztőpajzs | retinol | Knorr-Bremse | társ | hajópadló | párásító | alumíniumkerítés | inkontinencia | bőrápolás | Iskolaszer | lakásfelújítás | Liszt Ferenc Kamarazenekar | gázkészülék | hőmérséklet | tudás | KunlunChem | bónuszrendszer | szivattyú | tartálykutatás | kávékapszula
![]() |
PARTNEREINK
|