|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Logisztika | KSH: csökkent a fuvarteljesítmény az első negyedévben
LOGISZTIKA
![]()
MTI: KSH: csökkent a fuvarteljesítmény az első negyedévben
2020-06-24 11:52 |
A szállított áruk tömege 8,7 százalékkal, az árutonna-kilométerben számolt szállítási teljesítmény 11,7 százalékkal csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbihoz mérve. A szállítási teljesítmény alakulására részben már hatással voltak a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések, például termelőüzemek leállítása, valamint egyéb folyamatok, így az Európai Unió szigorodó közúti áruszállítási szabályozása, illetve az autóipar megtorpanása is. A közúti szállítás teljesítménye 14,3 százalékkal, a vasúti áruszállítás 5,9 százalékkal csökkent, a víziszállítás 10,1 százalékkal a csővezetékes szállítás 7,6 százalékkal maradt el a tavalyi első negyedévitől. A helyközi személyszállításban is tetten érhető a koronavírus-járvány miatt március közepétől bevezetett utazási korlátozások hatása: az utaskilométerben mért teljesítmény 12,0 százalékkal, az utaslétszám 4,0 százalékkal csökkent. A vasúti személyszállítás 5,5, az autóbuszos 14,5 százalékkal csökkent. A helyi személyszállítás teljesítménye szintén a járványügyi veszélyhelyzet miatt az utasok számát tekintve 9,1, az utaskilométerben mért teljesítmény 9,2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 47 országba irányuló utasforgalma 12 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. Míg január-februárban az utasszám átlagosan 15 százalékkal bővült, addig márciusban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések hatására 58 százalékkal visszaesett. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
kisbaba | energiamegtakarítás | számfestés | Címke | Liszt Ünnep | LEGO | vércsoport | CBD olaj | Winelovers Wine Awards | kismama | horgász | hobbi | Duna Autó | kutya | fűszerpaprika-termelők | párkapcsolat | szobanövény | CATL | Budapest Contemporary | szórakozás | plakátkampány | Xiaomi | Agrárminisztérium | Mandoki Soulmates
![]() |
PARTNEREINK
|