|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Média | Kiderültek a 2020-as EFOTT fő fellépői
MÉDIA
![]()
EFOTT: Kiderültek a 2020-as EFOTT fő fellépői
2020-06-12 07:30 | Schibsted Classified Media Hungary
Alig egy hónapja fixálódott, hogy az EFOTT 2020-ban is nyitja kapuit: csúsztatott időpontban, augusztus 26-30. között várja majd az érdeklődőket a Velencei-tó északi partjára. A szervezők, ahogy ígérték, mára közel 100 fellépő nevét tették közzé honlapjukon. A headliner Flo Rida mellé hiánytalanul érkezik a hazai szakma krémje! Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója immár 45. alkalommal készül felejthetetlenné tenni a nyarat. A vírus okozta nehézségeket leküzdve, a szervezők bizakodóan állnak a nyár utolsó heteihez, és a lehető legtöbbet próbálják belesűríteni a rendelkezésükre álló napokba. Azt nemrégiben megtudhattuk, hogy az amerikai rapper, Flo Rida szuperkoncertje mellé érkezik a Wellhello, Horváth Tamás, a Brains és például a Cloud 9+ is, ma pedig kiderült, hogy többek között a Halott Pénz, Caramel, a Honeybeast, a Supernem, a Belga, a Fran Palermo, Ganxsta Zolee és a Kartel, Sub Bass Monster, valamint a tavaly vízibiciklin koncertet adó Lóci játszik, de az élő csocsóban remeklő AWS is ott lesz a VVSI Velencei Evezőspályánál. Az EFOTT egyik egyedisége, hogy mindig készül olyannal, ami még nem volt: fellépő-felhozatallal, különleges színpadi show-val, vagy éppen áthangszerelt zenével. A tavaly vendégénekesként elsőbálozó Király Viktor idén például önálló koncertet ad az EFOTT-on! A közönség így élőben is hallhatja vadonatúj, a napokban debütáló slágerét.
Az újdonságok mellett az EFOTT azért megmarad hagyományánál, miszerint minden zenei stílusból felsorakoztat alternatívát, hogy mindenki megtalálja kedvencét a repertoárban. A honlapon mostantól a négy fő színpad teljes line-upja megtekinthető, azaz közel 100 fellépő, ráadásul napi lebontásban - így innentől akár már össze is állítható a megnézendő koncertek listája. EFOTT, csak szabadon... ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
vetőmagtermesztés | agrárium | NMHH | internetes karácsonyi bevásárlás | Yettel | Mátrix Közhasznú Alapítvány | MAKETUSZ | kutatás | Arcanum Hotel | Agroinform | tejtermelő laboratórium | hal | ajándék | Olcsóbbat.hu | Centrál Színház | AM | Black Friday | karácsony | Kerékpárosbarát Szolgáltató | Google Ads | Rejoy.hu | Kaposvár | Casio | bohócdoktorok
![]() |
PARTNEREINK
|