SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Gazdasági Jog | György László: már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető ...


MTI: György László: már kétórás foglalkoztatás után is igényelhető a bértámogatás
2020-04-24 13:59 |



A kamarák, az érdekképviseletek és a kormány egyetért abban, hogy a munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére.

György László, a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, közölte, egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre, a támogatásokért egyszerűen és gyorsan, a https://nfsz.munka.hu/ holnapon elérhető űrlapok kitöltésével lehet jelentkezni. A változások közül kiemelte, hogy a támogatás napi 2 órás foglalkoztatás után is igénybe vehető lesz. A vállalkozások ezen felül mindössze 0,1 százalékos kamattal, 9 havi bérre, 2 éves futamidejű, munkahelymegtartó hitelt is kérhetnek. A bértámogatás módosításáról szóló kormányrendelet már hétfőn este megjelenhet - tette hozzá.

A változásokat az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára részletesen ismertette. Bodó Sándor közölte, hogy a támogatásnál a kérelem benyújtásának napjára vonatkozó alapbért veszik figyelembe. A bértámogatás kiterjed a munkaidőkeretben foglalkozatott dolgozókra, a távmunkára és az otthoni munkavégzésre, a munkaerő-kölcsönző cégekre, valamint az egyesületek és civil szervezetek közül azokra, amelyek nem részesülnek a költségvetésből. Az EU-s szabályok miatt azok sem kaphatnak állami bértámogatást, akik uniós forrásból jutnak bérjellegű támogatáshoz.

Az igényléseket egyszerűsíti, hogy nem kell kifejteni a gazdasági nehézségek okát. A munkaszerződések módosítását, a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat nem kell egyenként megkötni minden munkavállalóval, mivel a munkaszerződések a kormányrendelet erejénél fogva módosulnak. A napi 2 órás részmunkaidőt az teszi lehetővé, hogy a kieső munkaidő felső határa 75 százalékra nő. A támogatott munkavállalókat a folyósítás ideje alatt nem lehet rendkívüli munkavégzésben foglalkoztatni, de a létszámtartási kötelezettség is csak rájuk vonatkozik, nem a teljes alkalmazotti állományra - tette hozzá az államtitkár.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hatékonynak nevezte a kormányzati intézkedéseket, de hangsúlyozta, hogy a válság a munkaadóktól és a munkavállalóktól is erőfeszítéseket követel. Parragh László szerint pánikveszély már nem fenyeget, a vállalkozások igyekeznek alkalmazkodni az új helyzethez, és hamarosan eljön az újrakezdés, sőt a fejlesztések ideje is.

Az érdekképviselet vezetője a bejelentett változásokon felül üdvözölte, hogy a Széchenyi kártya munkahelymegőrzési és fejlesztési elemekkel bővül, és azt is, hogy folytatódnak az egyeztetések a kormánnyal. A helyzet folyamatosan változik, a gyors döntés jelentősége felértékelődik, így az is kedvező, hogy bürokratikus terhek leépítésével teret nyernek az egyszerűsített megoldások - hangsúlyozta Parragh László.




TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!