SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pénzügy | Nyolc és fél milliárd forintnyi hiteligénylést hozott a Takarékbankn...


MTI: Nyolc és fél milliárd forintnyi hiteligénylést hozott a Takarékbanknak az AGROmashEXPO
2020-02-03 08:15 |



Több mint 200 megkeresés és 8,5 milliárd forint értékű igénylés érkezett a Takarékbank kedvezményes gépfinanszírozási konstrukciójára, amelyet az AGROmashEXPO-ra, az agrárszakmai kiállításra dolgoztak ki.

Vida József a Takarékbank Zrt. elnöke a közleményben kiemelte, a hatékonyság és a beruházások növelésének szükségessége, valamint a Közös Agrárpolitika elindulásának egy-kétéves várható csúszása azt eredményezi, hogy a jövőben nagyobb szerep hárul a bankokra az agrárium finanszírozásában.

Bár a hazai agrárium az elmúlt évben jelentős eredményeket ért el, a termelés hatékonyságában jelentős lemaradás van még a közép-kelet-európai országoktól is, ezért a bankszektornak elsősorban a beruházások finanszírozásában, a hatékonyság növelésében kell segítenie a gazdákat - tette hozzá Vida József.

A Takarékbank a közleményben rámutat arra, a fejlesztési, beruházási kényszert erősíti a munkaerőhiány, továbbá az egyre erősödő nemzetközi verseny, amelyet súlyosbíthat, hogy az EU szabadkereskedelmi egyezményeken keresztül tovább könnyítheti az olcsó agrártermékek beáramlását az európai piacra.

Komoly kihívást jelent az is, hogy várhatóan az Európai Bizottság Green Deal programja lesz az Unió "vezérprojektje". Ennek célja, hogy 2050-re klímasemlegessé tegye az Európai Uniót. A mezőgazdaságban Brüsszel ezt a célt elsősorban a 2021-2027-es közös stratégiai terveken keresztül akarja majd megvalósítani, azaz az Európai Bizottság az agrártámogatásokért cserébe drasztikus kibocsátás-csökkentést vár majd el a tagországok agrárágazataitól - írják a közleményben.

A Takarékbank és a Takarék Lízing célja, hogy a korszerű eszközök és az új, csúcstechnológiás eljárások minél gyorsabban beépüljenek a hazai agrárvállalkozások működésébe - hangsúlyozták. A pénzintézet szakértői úgy látják, gépekben, hardverekben jól ellátott a magyar agrárium. Az elmúlt 5-6 év elemzései alapján a hazai éves átlagos gépberuházási színvonal már az éves amortizáció felett van. Ugyanakkor a mezőgazdaság egyéb területeire ez nem vonatkozik. A gépesítést tekintve az agrárium eljutott arra a színvonalra, hogy ma már maga a gép a legrugalmasabb erőforrás-tényező. A 2018-as gépköltések fele már géphitelezésből és géplízingből zajlott, a géppiac már 170-180 milliárdos forgalmat bonyolít, és vélhetően a jövőben is erős marad a kereslet a gépek iránt.

Az új Takarékbank az agrárügyfelek számát és a kihelyezett hitelállományt tekintve is a három legnagyobb szereplő között található az agárfinanszírozási piacon, több területen pedig piacvezető. Több mint 30 ezer agrárügyfél vezeti a számláját a pénzintézetnél, majdnem 200 milliárd forintos a hitelállomány, 22 százalékos a piaci részesedése, és 11 ezer feletti a finanszírozott ügyfélszám.

Hollósi Dávid , a Takarékbank agrár üzletágának vezetője úgy véli, a bankszektornak elsősorban a beruházások finanszírozásában kellene segítenie a gazdákat, hiszen ezen a téren - a pályázati pénzeken kívül - csak a hitelintézetekre számíthatnak. A beruházási, fejlesztési ütem nem lassulhat, az agrárium rá van kényszerítve a hatékonyságnövelésre.

A mezőgazdaság jövedelme ugyan stabilan 650-700 milliárd forint, aggasztónak nevezte ugyanakkor, hogy ennek a jövedelemnek fele-kétharmada támogatásokból származik, márpedig a támogatás a következő pénzügyi ciklusban csökkenhet. Véleménye szerint ez hatással lesz az ágazat jövedelmezőségére, a gazdák beruházási kedvére és a már felvett hitelek visszafizetésére is. "Az unió megalakulásakor még 80 százalékos tortát képviselt az agrárium a közös büdzsében, 2021-től viszont már csak 28 százalékos részarányt tesz ki. Ha kevesebb a támogatás, akkor ez banki szempontból azt is jelenheti, hogy nőhet a hiteligény, de csak akkor, ha egyébként jól teljesít a gazdaság" - fejtette ki.

A következő évek feladatainak mindenképpen az állattenyésztési ágazatokat sújtó - most már rendszeresnek tekinthető - járványok kezelését, a változó klímaviszonyokhoz való alkalmazkodást és a jövő termelői generációjának megtalálását tartja a bank. Sikernek könyvelné el a hatékonyság évi 5-10 százalékos javulását, amely eléréséhez sokat segíthetnek az ágazat szakirányításától jövő kezdeményezések, az osztatlan közös földek felszámolása, az öntözésfejlesztés és az adózás új alapokra helyezése.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!