SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Karrier | Új vezérigazgató a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. élén


MTI: Új vezérigazgató a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. élén
2020-01-31 22:47 |



Február 1-től Szűts Ildikó lesz a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.

Azt írták: a Főpolgármesteri Hivatal gyakorlatának megfelelően Szűts Ildikó nyílt pályázaton nyerte el megbízatását.

A közlemény szerint Szűts Ildikó az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát.

Saját tanácsadó céget hozott létre, amely partnere volt számos nemzetközi nagyvállalatnak. Tizenegy éven keresztül dolgozott vezető beosztásban a Magyar Postánál, amelynek 2008-2010 között vezérigazgatója volt.

2010 és 2014 között az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója volt, 2007 óta az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense.

Innovatív vezetői munkájáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, majd elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját.

Szűts Ildikó a vezérigazgató székben Szőke Lászlót váltja.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!