|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Az e-rollermegosztás Budapesten
ÜZLET
![]()
Lime: Az e-rollermegosztás Budapesten
2020-01-31 16:53 |
A Lime összesítette az e-rollermegosztás budapesti indulása óta regisztrált legérdekesebb adatokat és statisztikákat. A vállalat egy kéthónapos tesztidőszak után, tavaly júliusban indította el szolgáltatását a fővárosban. A cég adatai szerint a budapesti rollerekkel az elmúlt hat hónapban a Föld-Hold távolság több mint háromszorosát, mintegy 1,3 millió kilométert tettek meg a felhasználók. A Lime e-rollermegosztó szolgáltatását Budapesten elsősorban a helyiek vették igénybe, a fővárosi lakosok aránya meghaladta a 82 százalékot. Egy globális felmérés szerint a rollerezők több mint 50 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kisebb távok megtételére veszi igénybe a szolgáltatást, úgymint a munkahelye vagy iskolája megközelítésére (37%), vagy személyes ügyeinek intézése során (14%). Mindemellett a turisták körében is népszerűek voltak a kétkerekű járművek, amelyek igazán kényelmes városnézést biztosítanak. A Lime utak 70 százalékát a pesti oldalon tették meg, és az Andrássy út, illetve a Kiskörút volt a legnépszerűbb útvonal a felhasználók körében. A rollerek a legtöbb esetben az "első és utolsó kilóméter" megtételét szolgálják a városi közlekedés során, vagy kisebb távok elérését, például a villamosmegállótól hazáig. Ezt szintén igazolták a Lime elmúlt féléves fővárosi adatai, amelyek szerint a budapesti e-rolleres utak időtartamának mediánja 10 perc volt. A fővárosban november 16-án regisztrálták a legtöbb Lime-használatot, a csodás késő őszi időjárásnak köszönhetően. "A Lime budapesti indulása óta eltelt hat hónap igazi sikersztorinak számít, nem csupán azért, mert a fővárosiak rendkívül nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal fogadták szolgáltatásunkat, hanem azért is, mert a városi közlekedés előremutató és hatékony fejlesztésének részesei lehetünk. Ezzel az új megoldással mi is hozzájárulhatunk a városi közlekedés átformálásához, illetve a mikromobilitás tökéletesítéséhez és terjesztéséhez, s mindeközben hasznos tapasztalatokat szerezhetünk" - mondta el Tóth Tamás, a Lime magyarországi képviselője. A Lime elektromos rollerjei olyan környezettudatos és könnyen használható városi közlekedési megoldást kínálnak, amely hozzájárul az utakon közlekedő autók számának csökkentéséhez. A nemzetközi statisztikák alapján a felhasználók közel fele a tömegközlekedés kiegészítéseként, míg negyedük az autó helyettesítéseként használja az elektromos rollereket. Ha az autómegosztó szolgáltatásokat és a taxis utazásokat is figyelembe vesszük, akkor elmondható, hogy a rollerek az autós utak 40 százalékát váltják ki. A Lime szolgáltatásai révén aktívan hozzájárul a városi közlekedés fejlődéséhez, arra törekszik, hogy a környezet, és a városlakók számára is előnyös mobilitási megoldást kínáljon. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
evőeszköztartó | szupinált cipő | REGIO JÁTÉK | szivattyú | gyerekülés | Szentendre | lakásvásárlás | vérplazma | téglagyár | Elektromos autó | SPAR | napszemüveg | játékpiac | lézeres szemműtét | hűségpromóció | haszongépjármű | betonozás | konyhai munkalap | Knorr-Bremse | tekercses kerítés | CEMACON | fogszabályzó | JBL | személyszállítás
![]() |
PARTNEREINK
|