SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Karrier | Magyar Levente: több mint 13 ezer munkahelyet teremtenek a tavaly ér...


MTI: Magyar Levente: több mint 13 ezer munkahelyet teremtenek a tavaly érkezett nagyberuházások
2020-01-20 09:46 |



A tavaly érkezett 101 nagyberuházás több mint 13 ezer munkahelyet teremt, és kiemelkedő helyezést biztosít Magyarország számára a globális beruházási rangsorban - közölte a KKM parlamenti államtitkára.

Magyar Levente üdvözölte, hogy Magyarország egyre inkább a magas tudástartalmú ágazatok befektetési célpontja, mivel az így keletkező munkahelyek is nagyobb értéket állítanak elő. Véleménye szerint erre utal az is, hogy a tavalyi nagyberuházók a korábbiakhoz képest átlagosan 50 százalékkal magasabb fizetéseket kínálnak a munkavállalóiknak. Kedvezőbbé vált 2019-ben a nagyberuházások területi eloszlása is, hiszen Budapestet, Pest és Komárom-Esztergom megyét Szabolcs-Szatmár Bereg, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye követi a befektetési rangsorban - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte emellett azt is, hogy az új álláslehetőségek harmadát három távol-keleti állam, Kína, Japán, valamint a 2019-es befektetői rangsort vezető Dél-Korea vállalatai teremtik meg. A tavalyi nagyberuházói munkahelyteremtés világviszonylatban is kiemelkedő, hiszen ez alapján Magyarország tavaly a 16. helyre, lakosságarányosan számolva az 5. helyre került - mondta a globális összesítésre hivatkozva Magyar Levente. Jelentős eredménynek nevezte azt is, hogy a belföldre érkezett befektetések a 11. helyet érték el hozzáadott érték alapján a globális rangsorban, a kutatási és fejlesztési célú beruházásokban pedig a 9. helyen áll Magyarország a tavalyi adatok szerint. A rekordösszegű, csaknem 1705 milliárd forintnyi beruházás - mint fogalmazott - nem csupán Magyarország nemzetközi pozíciójára nézve előnyös, de a magyar emberek számára is kedvező eredmény. Az államtitkár szerint ez is indokolja, hogy a kormány folytatja a befektetéseket vonzó infrastruktúrák, elsősorban a közlekedési lehetőségek fejlesztését. Kiemelte ezek közül az autópálya-összeköttetések bővítését a szomszédos országokkal. A következő 3-4 év során 4-ről 12-re nő a határig érő gyorsforgalmi utak száma, jelentősen javítva Magyarország összeköttetését a legjelentősebb külkereskedelmi partnerekkel - tette hozzá.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!