SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | Emmi: 2010 óta két és félszer annyi megváltozott munkaképességű ...


MTI: Emmi: 2010 óta két és félszer annyi megváltozott munkaképességű embernek van munkája
2020-01-03 10:18 |



A kormány intézkedéseinek és egyre bővülő támogatásainak köszönhetően 2010 óta két és félszer annyi megváltozott munkaképességű embernek van munkája - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Az összegzés szerint 2010-ben még 60 ezer, napjainkban már 150 ezer megváltozott munkaképességű ember tud dolgozni. 2020-ban a kormány 43,5 milliárd forinttal támogatja azoknak a cégeknek a működését, amelyek nagy számban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket.

A felmérésekből az is kiderül, hogy a vállalatok elégedettek megváltozott munkaképességű alkalmazottjaik munkájával és egyre szívesebben foglalkoztatják őket - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának további bővítéséről január 17-én és 18-án nemzetközi konferenciát szervez a minisztérium. Az ÉrtékPlacc elnevezésű rendezvényen az állami szektor és a versenyszféra legfontosabb szereplői találkoznak. Az innovatív konferencián részt vesz a nemzetközi hírű magyar divatcég, a Nanushka, valamint a Tisza Cipő is, mindkét cég beszállítója a magyar megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató, állami KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport. Jelen lesznek nemzetközi cégóriások (Bosch, Auchan, Audi) és magyar nagyvállalatok is (Volán, Szerencsejáték Zrt.).

A kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Ez azt jelenti, hogy ilyen munkaviszony esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig elengedi az állam. A cégek előtt - amelyek nagy számban alkalmaznak megváltozott munkaképességű embereket - október 31-ig állt nyitva az a pályázati lehetőség, amely összesen 43,5 milliárd forinttal segíti a működésüket 2020-ban. A 2019-esnél csaknem másfél milliárd forinttal nagyobb forrásra mintegy 400 akkreditált cég jelentkezhetett. A pénzből mintegy 30 ezer ember végezhet értékteremtő munkát - olvasható a közleményben.

Azt írták: 2010 óta 18 százalékról 42 százalékra nőtt e célcsoport foglalkoztatása. Jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám és a munkaerőpiacon még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni - közölte a minisztérium.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!