SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | Második hónapja nőtt a kínai feldolgozóipar decemberben


MTI: Második hónapja nőtt a kínai feldolgozóipar decemberben
2020-01-02 13:35 |



Második hónapja növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye decemberben a közelgő kínai újév hajtotta keresletnek és az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások előrehaladását övező derűlátásnak köszönhetően.

A közölt adatok szerint a nemzeti statisztikai hivatal, valamint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által számított beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,2 pont volt decemberben, megegyezően a novemberivel, és ezzel enyhén felülmúlva az 50,1 pontos elemzői előrejelzést.

A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index így immár második hónapja áll a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb felett, amire április óta először a múlt hónapban volt példa.

A BMI egyik kulcstényezőjét jelentő, a termelésre vonatkozó részmutató decemberben a múlt hónaphoz képest 0,6 ponttal, 53,2 pontra emelkedett, míg az új megrendelések állománya 0,1 ponttal 51,2 pontra csúszott vissza novemberről, de még így is a második egymást követő hónapja állt az 50 pontos küszöb fölött: a termelés ütemének gyorsulása mellett tehát a megrendelések is bővülést mutattak az év utolsó hónapjában.

Csao Csing-ho, a kínai statisztikai hivatal egyik vezető szakértője szerint a feldolgozóiparra és a termelésre vonatkozó adatok hátterében a január végén esedékes kínai újév miatt megnőtt kereslet áll.

Bár a szolgáltató szektor továbbra is a növekedési tartományban maradt, teljesítménye a múlt hónaphoz képest 0,5 ponttal, 53,0 pontra mérséklődött. A legjobb teljesítményt a vasúti közlekedés, a szállodaipar, a telekommunikációs, az internetes, a szoftver és információs technológiai szolgáltatásokat, továbbá a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó szektorok produkálták, ezek részindexei mind 55 pont felett álltak. Az építőipari szektor teljesítményét tükröző alindex novemberről 2,9 ponttal, 56,7 pontra csúszott le a novemberi 69,6 pontról, de így is viszonylag magas szinten állt decemberben.

A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatokat is magában foglaló kompozit beszerzésimenedzser-index 53,4 pontra csökkent decemberben a novemberi 53,7 pontról.

A feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektorban decemberben enyhén mérséklődött a növekedés. A gazdaság több mint felét biztosító szektor beszerzésimenedzser-indexe a múlt hónapban számított 54,4 pontról 53,5 pontra esett vissza.

Az üzleti várakozások részindex a múlt havi 61.0 pontról 59,1 pontra csúszott le, de így is a növekedést jelző értéktartományon belül maradt az év utolsó hónapjában, ami azt jelenti, hogy a feldolgozóiparon kívüli vállalatok továbbra is derűlátóak a piac jövőjét illetően - olvasható a statisztikai hivatal közleményében.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!