|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | PR | Megvannak 2019 legjobb honlapjai!
PR
Év Honlapja: Megvannak 2019 legjobb honlapjai!
2019-12-03 09:10 |
18. alkalommal került megrendezésre az online marketingkommunikációs szakma legrangosabb hazai eseménye, Az Év Honlapja pályázat. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyen összesen 183 nevezés érkezett. A díjátadóra 2019. november 27-én az Extra Budapest színpadán került sor. Varga István László, a pályázat alapítója, valamint Dr. Eszes István, zsűrielnök ünnepélyes keretek között hirdették ki az 2019. év nyerteseit. "Az idei termés rendkívül gazdag lett. Pályázóink mindegyike komolyan vette az okos eszközök elterjedését és már eleve mobilra tervezett honlapokkal startolt. Vezető nemzetközi és hazai digitális marketing szakemberek egyöntetű véleménye, hogy az első három legfontosabb marketing eszköz egyike a honlap. Ez a trend várhatóan a jövőben sem változik. A hazai specializált digitális ügynökségek és webfejlesztő csapatok előretörése már évek óta tart. Ennek eredményeképpen számos kimagasló és szakmailag igényes pályázatot díjazhatott a szakmai zsűri! " - mondta Varga István, a pályázat alapítója. A pályázatra egyébként a legtöbb nevezés a Szolgáltatás (25), az E-kereskedelem (20), illetve Az Év applikációja (15) kategóriába érkezett. Emellett számos kiváló megoldás született például Márkasite kategóriában is. Az estről díjjal térhetett haza többek között a Pregprogram, a Praktiker mobil applikáció, a Halott Pénz weboldala, az Nr.8. Restaurant & Beer, de elismerést kapott Miskolc Megyei Jogú Város honlapja, a Bár Show, a Kreatív Kedd, a Halott Pénz oldalai mellett az Országos Bírósági Hivatal, a Pénzügyminisztérium okosan a pénzzel oldala, valamint a Kék-sárga kárbejelentőt kiváltó E-kárbejelentő alkalmazás, a Művészetek Háza Veszprém, a Small Friday és a Sportoljma weboldala is. 2019 Az Év Honlapja Abszolút győztese a Mateking.hu lett. A Közönség díjat több mint 5960 szavazattal az xEmblémázás.hu weboldal nyerte. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat pedig ismét, immáron negyedik alkalommal Debrecen városa tudhatja magáénak! Díjat nyert weboldalak 2019 Közönségdíj:
Agrár kategória
Az Év Applikációja kategória
Az Év Technológiai megoldása
Különdíj: Sz.Variáns - csomagoláskészítés, tervtől a kivitelezésig Egészségügy kategória
E-kereskedelem kategória
Különdíj: Gyerekruha Klub webáruház E-learning kategória 'Az Év Honlapja': mateking.hu - matek egyszerűen Életmód és Sport kategória
Ifjúsági kategória
Influencer kategória 'Az Év Influencer kampánya': MABISZ - edukációs kampány Kereskedelem kategória
Kormányzat kategória
Közösségi kategória
Kultúra kategória
Márkasite kategória
Média (online és offline) kategória
Művészek, közszereplők honlapja kategória
Non-profit kategória
Oktatás kategória
Önkormányzatok és települések kategória
Portfólió oldalak kategória
Rendezvény kategória
Szolgáltatás kategória
Turizmus kategória
Vendéglátás kategória
Abszolút Év Honlapja nyertese
Internet Kultúra Fővárosa Debrecen
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
táplálékkiegészítő | szülési szabadság | home office | Euromoney | Profession.hu | álláskeresés | napelempark | REGIO JÁTÉK | frissdiplomás | CIB Bank | szilva | állásjelentkezés | visszajelzés | E.ON | kutya | BMW | takarítás | mérnök | Mol | Prima Primissima | marketing | ebédházhozszállító | vállalkozás | De'Longhi
|
PARTNEREINK
|