|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Design | Nyolc magyar tervező nyert idén Red Dot díjat
DESIGN
![]()
MTI: Nyolc magyar tervező nyert idén Red Dot díjat
2019-11-06 10:52 |
Nyolc magyar tervező nyerte el idén a nemzetközi dizájn legrangosabb elismerésének számító Red Dot díjait. A hatvanöt éves múltra visszatekintő Red Dot Awards a világ legnagyobb és legtekintélyesebb dizájn- és formatervezési díja. A több ezer pályázó között a világ legnagyobb vállalatai is megtalálhatók; ebben az évben 8697 induló közül választotta ki a 24 tagú nemzetközi zsűri a tizenhét kategória legjobbjait - közölte az MTI-vel a Graphasel Design Studio, amely idén az Opera Gin Budapest számára tervezett arculatért nyerte el a díjat. A kézműves magyar gin arculata a Red Dot márka kommunikáció kategóriájában érdemelte ki az elismerést. Szintén ebben a kategóriában kapott díjat a budapesti Costes étterem menükártyája (tervező: studio NUR), a Budapest Giftbook lapozó (tervező: Vörös Botond), a Boldogság Naptár (tervező: Puskás Marcell), valamint az activé FiberShake ital csomagolása (tervező: Melher Dóra). Termékdizájn kategóriában díjazták a Sebő Gyula által tervezett Julius K9 kutyahámot, amely már kereskedelmi forgalomban is kapható. A prototípus szintű terveket felvonultató termékterv kategória idei magyar díjazottjai a Slé szánkó (tervező: Miklósi Ádám) és a felhasználójának egyedi azonosítására is képes Birosign toll (tervező Nagy Ádám) lettek. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
társ | telefontok | retinol | hegesztőpajzs | autódekoráció | alumíniumkerítés | párásító | hőmérséklet | tartálykutatás | Vizelettartás | tudás | bőrápolás | hajópadló | lakásfelújítás | KunlunChem | Centrál Színház | Iskolaszer | bónuszrendszer | inkontinencia | menstruáció | Liszt Ferenc Kamarazenekar | Knorr-Bremse | szivattyú | kávékapszula
![]() |
PARTNEREINK
|