SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Energia | Négy oktatási intézmény nyert az MVM okosbútor-pályázatán


MTI: Négy oktatási intézmény nyert az MVM okosbútor-pályázatán
2019-10-24 09:54 |



Az MVM Zrt. okosbútor-pályázatán 550 oktatási intézmény közül választotta ki a szakmai zsűri azt a négyet, ahol egyedi térbútorokat helyeznek ki.

A vállalat, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szabadtéri, fából készült, napelemes, USB-aljzattal telefontöltésre is alkalmas, sötétben hangulatvilágítást adó művészeti alkotásnak is beillő okosbútorokat a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolának, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumnak, a szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskolának, illetve a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának ítélte oda a zsűri.

A pályázat iránti érdeklődés felülmúlta a várakozásokat. A nevezések 70 százaléka általános- és középiskolákból érkezett, és 11 egyetem is jelezte, hogy szívesen kihelyezne egyet az egyedi térbútorok közül.

A közlemény idézi Kóbor Györgyöt, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta: az MVM-csoport célja, hogy a fiatal generációk mindennapi témái közé bekerüljön az energiahatékonyság és a fenntarthatóság, illetve okos megoldásokkal szeretnék támogatni a különböző oktatási intézmények innovatív fejlesztését.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!