SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pénzügy | Jelentősen javított a magyar GDP-növekedési előrejelzésén az IMF


MTI: Jelentősen javított a magyar GDP-növekedési előrejelzésén az IMF
2019-10-18 12:17 |



Jelentős mértékben, egy százalékponttal javította idei és 0,6 százalékponttal jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF közzétett őszi World Economic Outlook (WEO) világgazdasági prognózisában.

A magyar gazdaság az IMF honlapján megjelent előrejelzése szerint az idén 4,6 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet a 2018-as 4,9 százalék után. (A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szokásos szeptemberi felülvizsgálat során 5,1 százalékra módosította ezt a korábbi adatot.)

Az IMF előző, tavaszi kiadványában az idei évre 3,6 százalékos, 2020-ra pedig 2,7 százalékos magyar GDP-növekedést prognosztizált. Már az áprilisban publikált tavaszi prognózis is 0,3 százalékponttal emelte meg a tavaly novemberben az idei évre kiadott és 0,1 százalékponttal a 2020-ra kiadott növekedési becslést.

Az IMF növelte inflációs előrejelzését is Magyarországra vonatkozóan. Az éves átlagos infláció eszerint a tavalyi 2,8 százalék után az idén és jövőre egyaránt 3,4 százalék lehet. Tavaszi prognózisában az IMF az idei évre 3,2 százalékos, 2020-ra 3,1 százalékos inflációt jelzett.

A munkanélküliségi rátára vonatkozó becslésén az IMF nem változtatott: a tavaly októberi és az idei áprilisi prognózissal megegyező módon 2019-ben 3,5 százalékra, 2020-ban pedig 3,4 százalékra csökkenhet a 2018-as 3,7 százalékról.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!