SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Magyar startup jutott 2,5 millió euró befektetéshez


MTI: Magyar startup jutott 2,5 millió euró befektetéshez
2019-10-09 11:38 |



Az intelligens szövegelemzéssel és médiafigyeléssel foglalkozó Neticle Labs 2,5 millió euró kockázati tőkebefektetés befogadásáról írt alá megállapodást.

A magyar tulajdonú startup hétfői közleménye szerint a befektetést a Lead Ventures, valamint az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures Alapkezelő biztosítja. Az összeg a piaci pozíciók megerősítése mellett termékfejlesztést fedez - írták. A cég ügyvezetője közölte, hogy elsősorban a szöveges válaszok elemzésére épülő szoftverüket bővítik a befektetésből, a fogyasztói visszajelzésekhez igazodva. Szekeres Péter arra számít, hogy a Neticle Labs régiós szinten is meghatározó vállalatként erősödhet tovább, és további forrásbevonást követően létszámában is bővülhet.

Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója azzal indokolta a befektetést, hogy a Neticle Labs nyelvfeldolgozó technológiája piacképes, és készen áll a további terjeszkedésre.

A Neticle Technologies Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben majdnem 99 millió forint, tavaly 77 millió forint árbevételt ért el. Adózott eredménye ugyanakkor 2018-ban megközelítette a 21 millió forintot, miközben egy évvel korábban még 29 millió forint veszteséggel zártak. Szolgáltatásai Magyarország mellett Ausztriában, Bulgáriában, Grúziában, Lengyelországban, Németországban, Romániában, Oroszországban és Ukrajnában érhetők el - olvasható a közleményben.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!