SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | Németországban lassult a foglalkoztatottak számának növekedése


MTI: Németországban lassult a foglalkoztatottak számának növekedése
2019-08-23 09:02 |



Németországban lassult a foglalkoztatottak számának növekedése a második negyedévben - közölte a német statisztikai hivatal, a Destatis.

A növekedés részben amiatt lassult, hogy az exportorientált gazdaság egyre inkább megérzi a globális gazdaság bővülésének mérséklődését és az amerikai-kínai kereskedelmi viszályt.

A Destatis adatai szerint a második negyedévben 45 millió 200 ezer foglalkoztatott volt Németországban, 1 százalékkal, 435 ezerrel több mint egy évvel korábban.

Az első negyedévben 1,1 százalékkal, a tavalyi utolsó három hónapban 1,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma.

A Destatis kimutatása szerint 2009 óta először csökkent az üzleti szolgáltatási ágazatban a foglalkoztatottak száma, 0,3 százalékos visszaesést regisztráltak, de kevesebben dolgoztak a pénzügyi és a biztosítási ágazatban, továbbá a mezőgazdasági és a halászati szektorban.

Az idei első három hónappal összevetve a június végével záródott negyedévben 324 ezerrel nőtt a foglalkoztattak száma, ami 0,7 százalékos bővülésnek felel meg.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!