|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Logisztika | Erős növekedésre számít az idén az árufuvarozó CER magánvasút
LOGISZTIKA
MTI: Erős növekedésre számít az idén az árufuvarozó CER magánvasút
2019-07-18 10:02 |
A Central European Railway (CER) magyar magán vasúttársaság 2019-ben az első öt hónapban 2,3 millió tonna árut szállított. Ez a teljesítmény az idén is dinamikus, kétszámjegyű növekedéssel biztat az év egészére - derült ki Kukely Márton, a CER Holding vezérigazgatója szavaiból Budapesten, a cég sajtótájékoztatóján. A vezérigazgató ismertetése szerint a CER 2018-ban 4 millió tonna árut fuvarozott. A Central European Railway (CER) tizenöt évvel ezelőtt alakult magyar magántulajdonnal vasúti árufuvarozásra, elsősorban speciális áruk, köztük veszélyes, túlsúlyos, túlméretezett áruk szállítására. A CER holding mintegy 150 munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon kívül vállalattal rendelkezik Szlovákiában, amelynek vasúttevékenységi jogosultsága kiterjed Csehországra is, ezen kívül Romániában és Horvátországban irodát működtet. A CER kezdetben bérelt járművekkel dolgozott, majd az utóbbi időben saját vontatókapacitást épített ki. Kukely Márton tájékoztatása szerint tavaly a holding - amelynek a magyar vállalaton kívül tagja a cseh, a szlovák, a román és a horvát érdekeltségük - árbevétele mintegy 7 milliárd forint volt, 1,99 milliárd forinttal nőtt egy év alatt. Az adózás előtti eredmény 300 millió forintot tett ki. A vezérigazgató jelezte, hogy a múlt évi eredményben már megjelenik a magyar vállalat mellett a növekvő többi érdekeltség is. A CER pozícióját erősíti, hogy a holdingon belüli részlegek nem versenyeznek, hanem egymás munkáját kiegészítik, ezt támogatja a Magyarországon használt informatikai rendszerük kiterjesztése a többi egységre is - mutatott rá Kukely Márton.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
visszajelzés | home office | Euromoney | E.ON | kávéfőző | Profession.hu | állásjelentkezés | vállalkozás | kutya | BMW | szülési szabadság | Románia | frissdiplomás | BYD | álláskeresés | Mol | marketing | napelempark | szilva | takarítás | mérnök | ebédházhozszállító | táplálékkiegészítő | CIB Bank
|
PARTNEREINK
|