|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Művészetek Völgye
KULTÚRA
![]()
MTI: Művészetek Völgye
2019-07-12 21:55 |
Július 19-én kezdődik a Művészetek Völgye; a júl. 28-ig tartó, mintegy 1500 programot felvonultató fesztivált a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden rendezik 35 helyszínen. A 29. Művészetek Völgye fókuszában a fenntarthatóság, a környezettudatosság áll - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában. Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója a műsorban elmondta, hogy bevezetik az újrapohár rendszerét, a tányérok és evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek. Azt remélik, hogy a tavalyi hulladékmennyiséget 40 százalékkal csökkenteni tudják. Kiemelte, hogy számos újdonsággal, új helyszínekkel készülnek, amelyek közül a fővárossal foglalkozó kapolcsi Pest-Buda Udvart emelte ki, ahol beszélgetések, irodalmi programok és koncertek is várják a látogatókat. Elmondta: Vigántpetendre még több programot szerveztek az idén, hiszen egyre több látogatót fogadnak, és céljuk, hogy a fesztivál emberléptékű maradjon. A vigántpetendi pajtában különböző dzsessz, világzenei és alternatív zenei programokkal találkozhat a közönség. A Cirque du Tókertben újcirkusszal, Kern András koncertjével és az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorával várják az érdeklődőket. Taliándörögdön az Ősök Házában Szőke András tart naponta több előadást, a faluban lesz a MANK Artporta, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. helyszíne is - sorolta a programokat. Mint mondta, a Kaláka Versudvarban az idén 50 éves zenekar jubileumi koncertje zárja a programok sorát, de Harcsa Veronikának is lesz saját udvara, a magyar dzsessz legjelesebb képviselőivel és nemzetközi produkciókkal. A kapolcsi Panoráma Színpadról szólva kiemelte Alice Francis, a Kosheen, Amber Run és a Boban Markovic Orkestar fellépését, a magyar zenekarok közül pedig a Quimby, a Hiperkarma és a Margaret Island koncertjét. Hozzátette: Szabó Balázs Bandája 10 éves jubileumi koncertet ad a Modern Art Orchestrával. Mint hangsúlyozta, a koncertek mellett a fesztiválon filmes, képzőművészeti, irodalmi, színházi, újcirkuszi programokkal, kortárs táncelőadásokkal, valamint a Csodák Palotája és a Hagyományok Háza programjaival is találkozhat a közönség, a Művészetek Zöldje helyszínén pedig számos tudományos előadáson is részt vehetnek az érdeklődők. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
disznóvágás | CEMACON | esküvői ruha | szivattyú | BioTechUSA | Gyógynövény | Carlsberg | betonozás | fogszabályzó | JBL | Lidl | téglagyár | hűségpromóció | személyszállítás | lakásvásárlás | vérplazma | SPAR | lángos | Elektromos autó | szupinált cipő | evőeszköztartó | kenőmájas | Liverpool FC | nyugtató
![]() |
PARTNEREINK
|