|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Logisztika | Csomagolóüzemet épít a német Deufol Debrecenben
LOGISZTIKA
MTI: Csomagolóüzemet épít a német Deufol Debrecenben
2019-07-10 14:56 |
Európa egyik legmodernebb csomagoló- és logisztikai üzemét építi fel a kormány támogatásával 7 milliárd forintból a Deufol Debrecenben. Egyben ez lesz a német vállalat délkelet-európai regionális központja is - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a 120 új munkahelyet teremtő beruházáshoz. Kiemelte, hogy a fejlesztést komoly versenyben sikerült elnyernie Magyarországnak. Az élesedő világgazdasági versenyben fontos tényező, hogy a vállalatok hogyan tudják eljuttatni termékeiket a vásárlókhoz, a logisztika első lépése a csomagolás, a csomagolóipar szerepe egyre jelentősebb - fejtette ki a miniszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország az új világgazdasági korszak győztesei közé tartozik, ezt mutatja az is, hogy az idei első negyedévben 5,3 százalékos volt a gazdasági növekedés üteme, ezzel az ország az európai ranglista élén végzett. Ennek egyik oka az, hogy egy év alatt 25,5 százalékkal nőttek a beruházások - mutatott rá, hozzátéve, hogy 2014 óta minden évben megdőlt az országba érkező beruházások addigi rekordja, a nemzetközi vállalatok egyértelműen bíznak Magyarországban. Kifejtette, nincs sikeres beruházás-ösztönzési politika sikeres városok nélkül. Debrecenbe 2014 óta 600 milliárd forintnyi beruházás érkezett, és több mint 6000 új munkahely jött létre. Tavaly a hazai vidéki városok közül Debrecen vonzotta a legtöbb beruházást. A befektetők körében végzett felmérés szerint 90 százalékuk elégedett a körülményekkel, és 84 százalékuk újabb befektetést tervez - ismertette. Szijjártó Péter hangsúlyozta: az új beruházás erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat. Kitért arra, hogy április végéig a magyar-német kereskedelmi forgalom megközelítette a 20 milliárd eurót. A magyar csomagolóipar 20 ezer embernek ad munkát. A beruházás hozzájárul a csomagolóipar további bővüléséhez, amelynek teljesítménye az idei első négy hónapban 15 százalékkal nőtt - jelezte. Jürgen Hillen, a Deufol Csoport és a Deufol Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: a német vállalatcsoport 11 országban 90 telephelyen működik, 2300 embert foglalkoztatnak. A már letelepedett cégek mellett sok nemzetközi ipari gyártó tart Debrecen felé, a Deufol a várost stratégiai helyszínnek tartja, ezért választotta 91. telephelye helyszínéül. Ebből az új stratégiai központból nyitnak majd Délkelet-Európa felé is - tette hozzá. A magyarországi befektetés egyike a legnagyobbaknak a cég történetében. A déli ipari parkban 15 hektárt vásároltak meg, itt építenek infrastruktúrát csomagolóanyagok gyártásához, innovatív csomagoláshoz, kiegészítő raktározáshoz és egyéb logisztikai tevékenységekhez. Az első ütem építése még ebben a hónapban elindul - mondta el az ügyvezető igazgató. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta: a városban már csaknem 40 német hátterű vállalat működik. A csaknem 600 milliárd forintnyi beruházás háromnegyede érkezett német cégektől 2014-2019 között, és a 6200 új munkahely felét német hátterű céget teremtették - mondta el. A déli ipari park kialakítására 8 milliárd forintot költöttek, a Deufol a negyedik vállalat, amely ide költözik. A terület most 200 hektáros, de hosszú távon 600 hektáros ipari parkot akarnak itt kialakítani - ismertette az alpolgármester.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
mérnök | álláskeresés | visszajelzés | marketing | táplálékkiegészítő | vállalkozás | napelempark | ebédházhozszállító | Románia | állásjelentkezés | E.ON | kutya | szülési szabadság | frissdiplomás | home office | BYD | Profession.hu | CIB Bank | szilva | Mol | kávéfőző | Euromoney | takarítás | BMW
|
PARTNEREINK
|