|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Média | Még egy headlinert jelentett be az EFOTT
MÉDIA
![]()
EFOTT: Még egy headlinert jelentett be az EFOTT
2019-07-01 07:46 | SchisCom
2019. július 9-15. között Rita Ora, Gianluca Vacchi, Brooklyn Bounce, Tujamo és Borgore mellé a SCOOTER is csatlakozik a nemzetközi előadók sorába, a Velencei-tó partjára. A név hallatán valószínűleg mindenkinek egyből a hidrogénszőke, kék szemű frontember, H. P. Baxxter ugrik be - nem csoda, hiszen ő már 25 éve nyomja a színpadi show-t! A többek között Fonogram-díjas együttes a '90-es évek elején alakult Hamburgban, elektronikus zenei stílusával pedig hamar megnyerte magának a világot. Több mint harmincmillió eladott albumot, nyolcvannál is több nemzetközi elismerést és 23 TOP 10-es kislemezt tudhatnak maguk mögött - ezzel pedig a világ legsikeresebb német előadójává váltak.
A körülbelül négyévente tagot, és ezáltal - ahogy ők mondják - fejezetet is váltó együttes folyamatos megújulással tartja magát fiatalon, miközben igyekszik színesíti zeneiségét is. A jelenlegi, hatodik fejezetet megélő zenekar 2019. július 13-án, szombaton indítja majd be a velencei közönség adrenalintermelését. EFOTT, csak szabadon... (x) ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Auchan | tudás | fémipar | lemezhajlítás | kutyák | CV | menstruáció | karácsony | álláskeresés | Rhoda Scott | Virsli | táp | telefontok | Varnus Xaver | Játék | Okostelefon | étterem | macskák | pezsgő | Knorr-Bremse | fenntartható önkormányzat | társ | Magyar Vöröskereszt | Iskolaszer
![]() |
PARTNEREINK
|