SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Karrier | Jövőre a pilóták ötöde nő lesz az easyJetnél


easyJet: Jövőre a pilóták ötöde nő lesz az easyJetnél
2019-06-04 21:18 | Avantgarde Business Communications



Európa vezető légitársaságánál 222 nő dolgozik pilótaként, ez 2015-höz viszonyítva 73 százalékos növekedést jelent.

Ezzel előreláthatóan az év végéig 18 százalék lesz a női pilóták aránya, így minden bizonnyal elérik a 2020-ra tervezett 20 százalékot az easyJetnél.

Az Amy Johnson Kezdeményezés 2015-ben indult, azzal a céllal, hogy minél több nőt toborozzanak pilótaképzésre és pilótapozíciók betöltésére. Ekkor az easyJet pilótáinak csupán 6 százaléka volt nő. Idén év végéig a becslések szerint ez az arány 18 százalékig nőhet, így a jövő évre kitűzött 20 százalék tarthatónak tűnik az vezetőség szerint. A toborzás és a képzés minimum 18 hónapot vesz igénybe. A légiközlekedésben világszinten 95 százalék a férfi pilóták aránya, ebből kifolyólag a bérkülönbségek is torz képet mutatnak, ha az iparágban a női és a férfi fizetéseket vizsgáljuk, hiszen pilóták jövedelme kiemelkedik a többi pozíciókhoz képest. Az easyJet törekszik arra, hogy minden területen egyre kiegyenlítettebb legyen nemek aránya, nyárra a vezetőség tagjainak 45 százaléka nő lesz.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!