SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | MUISZ: kedvező szezont várnak idén a magyar utazási irodák


MTI: MUISZ: kedvező szezont várnak idén a magyar utazási irodák
2019-05-20 09:14 |



A magyar utazási irodák a kiutaztatásban 4 éve megindult növekedés további bővülésére számítanak az idén.

A nyári szezon első hónapjainak kapacitását már az előfoglalási időszakban eladták - mondta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) elnöke a szervezet közgyűlésén Belekben.

Molnár Judit kiemelte: tavaly 130 ezer magyar turista utazott Törökországba, ezen belül 58 ezren választották az Antalya régiót, átlagosan 7 éjszakára érkeztek. Az idén az eddigi foglalási adatok alapján 15 százalékkal nőhet az ide utazó magyar turisták száma. A magyarok legkedveltebb külföldi úti céljai között Törökország a 3. helyen van, Horvátország és Görögország után, a szolgáltatások magas színvonala és az ár-érték arány miatt - ismertette.

Az elnök a szervezet idei feladatairól szólva elmondta, hogy egy korábbi jogszabálymódosítás miatt a beutaztatási tevékenység kikerült az engedélyköteles tevékenységek közül. Szeretnék elérni, hogy a beutaztatási utazásszervezői tevékenységet újból engedélyhez kössék a minőségi turizmus érdekében, kaució nélkül. Fontos kérdésnek nevezte az egységes, mindenkinek kötelező felelősségbiztosítás bevezetését az utazási szakmában, a biztonság érdekében.

Az elért eredmények között kiemelte: a Pénzügyminisztérium a MUISZ jelzésére megvizsgálja a nettó számlázás megszüntetését jelentő uniós szabályozás 2020 januárinál későbbi bevezetését. Jelenleg a magyar beutaztatók nettó számlát állítanak ki külföldi partnereiknek, az uniós szabályozás kötelezővé teszi majd az áfatartalom feltüntetését. Azt javasolták a tárcának, hogy csak akkor lépjen életbe a jogszabály Magyarországon, ha azt valamennyi uniós tagállamban egységesen bevezetik. Ellenkező esetben ugyanis jelentős versenyhátrányt okozna a magyar beutaztatásnak.

A török turisztikai szakma vezetői a közgyűlésen arról számoltak be, hogy az országok együttműködésének fejlesztésén dolgoznak. Törökország 45 millió turistát fogadott 2018-ban, a közép-európai piacot - benne Magyarországot - kiemelten kezelik. Több magyar turistát szeretnének fogadni, jelentős, egyebek között reptéri fejlesztéseket terveznek.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!