SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | Az igáslókultúrát bemutató turisztikai központot adtak át Nag...


MTI: Az igáslókultúrát bemutató turisztikai központot adtak át Nagyvázsonyban
2019-05-08 06:03 |



Ökoturisztikai központot adtak át Nagyvázsonyban, az Európában egyedülállónak mondható létesítmény az igáslovak kultúráját, a velük végzett tevékenységet mutatja be a látogatóknak.

A Magyar Igásló Ökoturisztikai és Tájérték Központ csütörtöki ünnepélyes átadóján Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere, a központ ötletgazdája elmondta, hogy a 126 millió forintos uniós forrásból épült, 33 hektáron elterülő létesítményben az igásló lovas kultúra bemutatásán túl, a központ a helyi termékek gyűjtőpontjaként szolgál, és rendezvénytérként működik, a szomszédságában pedig egy 1200 méteres tanösvény kanyarog. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára úgy fogalmazott: az igásló központ segíti a helyi és a régiós gazdaság erősödését, és átörökíti a lovaskultúra hagyományait a jövő számára.

Felidézte: a ló és a vele végzett munka szerves része, mozgatója volt a magyar gazdaságnak a 20. század első feléig, de mára méltatlanul háttérbe szorult. Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a központ létrejöttével, a nagyvázsonyi látnivalók - a vár és a postamúzeum - kiegészültek egy harmadik nevezetességgel, amelyek megtekintése már egy teljes napi programot adhat a turistáknak.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!