SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Készülő miskolci üzeméhez toboroz dolgozókat a Lufthansa Technik


MTI: Készülő miskolci üzeméhez toboroz dolgozókat a Lufthansa Technik
2019-04-30 21:11 |



Megkezdte a munkaerő toborzását leendő miskolci üzeméhez a Lufthansa Technik.

A világ vezető repülőgép-szolgáltatója 43 milliárd forintos beruházással húszezer négyzetméteres csarnokot épít a borsodi megyeszékhelyen, amelyben négyszáz, magasan képzett munkavállalót terveznek hosszú távon foglalkoztatni, a rendszerváltozás óta ez lesz a legnagyobb egyösszegű beruházás Miskolcon - közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Lufthansa még az idén "összeállítja a törzsgárdát", a cég leendő munkásai szakmai és nyelvi továbbképzési rendszerében szerzik meg a szükséges ismereteket.

A tervezés jövőre kezdődik, a csarnok 2021-ben épül fel, az új üzemben a termelés 2022-ben indul, a miskolci telephelyen repülőgépek hajtóműveit javítják majd.

A Miskolci Szakképzési Centrumban megrendezett csütörtöki toborzón Kriza Ákos polgármester egyebek mellett azt mondta: a világ egyik vezető repülőgép-szolgáltatója több mint száz lehetséges helyszín közül választotta Miskolcot, ezzel soha nem látott lehetőség nyílik meg a miskolci fiatalok előtt, új fejezet nyílik a miskolci szakképzésben.

A polgármester szólt arról is, hogy a Lufthansának köszönhetően az itt végző diákok világszínvonalú képzést kapnak, amire biztos egzisztenciát tudnak majd alapozni, a kiválasztottak olyan tudás és szakmai ismeretek birtokába jutnak, amelyet a világ bármely vezető ipari vállalata "örömmel fogadna".

Dominik Giugno, a Lufthansa Technik vezérigazgatója elmondta: csapata a közeljövőben Miskolcot tekinti új otthonának, nagyra értékelik, hogy számíthatnak partnereik támogatására Miskolcon és Magyarországon.

A Lufthansa Technik több, mit 23 ezer dolgozóval 850 légitársaságnak nyújt szolgáltatásokat világszerte, a cég tavalyi bevétele elérte az 5,9 milliárd eurót.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!