SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Energia | Javuló piaci körülményekre és kiegyensúlyozott működésre számít a Má...


MTI: Javuló piaci körülményekre és kiegyensúlyozott működésre számít a Mátrai Erőmű Zrt.
2019-03-06 11:26 |



Egy év alatt nem csak pénzügyi helyzetét stabilizálta, de a működés újraszervezésével, a termelés optimalizálásával, illetve további, egyszeri tételekkel fenntartható pályára állította a vállalat működését a Mátrai.

A közlemény szerint a változtatásokkal a megújuló energiatermeléshez, a rendszerszabályozáshoz és az energiatároláshoz kapcsolódó fejlesztések üzleti hátterét is megalapozták. A Opus Global Nyrt. többségi irányítása alá tartozó Mátrai Erőmű (ME) Zrt. tavalyi üzleti évet lezáró éves közgyűlése elfogadta a társaság 2018-as konszolidált beszámolóját 126,3 milliárd forintos mérlegfőösszeggel és -817 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel. Bár a cég adózás előtt 795 millió forint eredményt ért el, a társaság az értékesített visontai naperőmű állami támogatásának visszafizetése miatt végül veszteségesen zárta a tavalyi évet. Ez azonban a 2017-es 9,1 milliárd forintos - az első fél évben még 5,9 milliárdos - veszteséghez képest kiemelkedő eredménynek számít, amelyhez nagyban hozzájárult az erőmű működésének újraszervezése a tulajdonos- és menedzsmentváltást követően - írták. A pénzügyi egyensúly megteremtéséhez és a jövőbeni fejlesztések hátterének biztosításához az üzembiztos működés feltételeinek kialakítása, az új technológiák bevezetése, valamint az értékesítési politika felülvizsgálata mellett az olyan egyszeri tételek is hozzájárultak, mint a vattai rekultivált területek eladása, valamint a 16 megawattos visontai naperőmű értékesítése. Mindezt figyelembe véve a közgyűlés 11,2 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött az eredménytartalék terhére. Ezt a társaság adósságkonszolidációja indokolja, amellyel a menedzsment mozgásteret nyer a tervezett, fejlesztési célú tőkebevonásokhoz - olvasható a tájékoztatóban, melyből az is kiderül: a vállalat jelentős beruházásokat tervez a megújuló energiatermelésben, a rendszerszabályozásban és az energiatárolásban. Magyarország második legnagyobb, 966 megawattos kapacitású erőműve a hazai energiatermelés 18 százalékát adja, és egyre nagyobb szerepet vív ki a megújuló energiatermelésben is. A mezőgazdaság melléktermékeként jelentkező biomasszák hasznosításával tavaly 645 gigawattóra áramot termelt, míg a 16 megawattos visontai naperőművel 21 gigawattóra villamos energiát táplált a hálózatba és 25,2 kilotonnával csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást. A közelmúltban indult el a próbaüzem a vállalat legújabb, 20 megawattos bükkábrányi fotovoltaikus erőművében. A tervek szerint 2019-ben a második, szintén 20 megawattos halmajugrai naperőmű építése mellett a menedzsment további egységek létesítését készíti elő; engedélyezteti az előirányzott RDF hulladékhasznosító egységet, és a meglévő szenes blokkok szabályozási rugalmasságának növelése érdekében üzembe helyezi az első szilárd energiatároló egységet is.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!