|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Mezőgazdaság | Nőtt a Syngenta árbevétele tavaly
MEZŐGAZDASÁG
![]()
MTI: Nőtt a Syngenta árbevétele tavaly
2019-02-22 10:29 |
Hét százalékkal, 13,5 milliárd dollárra nőtt a Syngenta növényvédőszer gyártó konszern árbevétele tavaly. A konszern azt közölte az MTI-vel, hogy a kamatok, adófizetés és értékcsökkentési leírások előtti eredménye (EBITDA) lényegében nem változott, 2,613 milliárd dollárt tett ki 2018-ban az előző évi 2,603 milliárd dollárt követően. A közlemény idézi Erik Fyrwaldot, a Syngenta vezérigazgatóját, aki elmondta: a gazdák jövedelmezőségének csökkenése a legtöbb országban folytatódik. Úgy vélte, a piaci környezet 2019-ben is kihívást jelent majd a cégnek, mivel az ágazati növekedés az előrejelzések szerint egyszámjegyű marad. A Syngenta 28 ezer dolgozót foglalkoztat, a világ több mint 90 országában van jelen. A svájci eredetű, bázeli székhelyű cég többségi tulajdonosa 2017 óta a kínai Chem China vegyipari konszern. A társaság Magyarországon a növényvédő szerek piacán, a szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában, forgalmazásában, valamint zöldség vetőmagok nemesítésében és forgalmazásában érdekelt. A nyilvános cégadatok szerint a Syngenta Magyarország Kft. árbevétele 2017-ben - utolsó lezárt üzleti évében - 56,5 milliárd forint volt, egy évvel korábban 55,38 milliárd forint. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Centrál Színház | Liszt Ferenc Kamarazenekar | retinol | KunlunChem | társ | bónuszrendszer | lakásfelújítás | alumíniumkerítés | Knorr-Bremse | kávékapszula | inkontinencia | autódekoráció | Iskolaszer | párásító | hőmérséklet | Vizelettartás | szivattyú | tartálykutatás | tudás | menstruáció | hegesztőpajzs | hajópadló | bőrápolás | Játék
![]() |
PARTNEREINK
|