SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Pályázati projekt | Gyógynövényes sertéshús alapú termékeket állít elő a kunhe...


MTI: Gyógynövényes sertéshús alapú termékeket állít elő a kunhegyesi Nagykun-Hús Kft.
2019-02-18 19:40 |



Összesen csaknem 630 millió forintból olyan sertéshús alapú élelmiszer termékeket állít elő a húsfeldolgozással- és értékesítéssel foglalkozó, teljes mértékben magyar tulajdonban levő, kunhegyesi Nagykun-Hús Kft.

A termékek az emésztést támogató anyagok mellett a gyógynövények számtalan életminőséget javító összetevőit is tartalmazzák - közölte a cég közleményben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) több mint 280 millió forintos támogatását élvező, a tervek szerint 2020. november 30-ig megvalósuló fejlesztés eredményeként a fogyasztók számára egy magas biológiai értékkel rendelkező termékcsalád, az úgynevezett "Ciborum Vitae" jön létre. Négy húskészítmény termékcsoportban - marinírozott húsok, száraz áruk, hőkezelt "vörös áruk" és sonkafélék - használják a gyógynövény olajokat. A cég a projekt kivitelezéséhez 32 százalékos önerőt, azaz több mint 200 millió forintot biztosít. A projekt megvalósítása során a kedvezményes hitel összege több mint 144 millió forint. A termékek tervezése során az egészségkárosodásban szenvedő valamint a tudatosan táplálkozó, egészségük megőrzését fontosnak tartó fogyasztók képezik a célcsoportot. A cég honlapján szereplő adatok szerint a Nagykun-Hús Kft. 1992-ben alakult, tevékenysége sertésvágás, bontás, darabolás, töltelékes húskészítmény-, sózott, pácolt, termékgyártás, valamint étkezési sertészsír gyártása, forgalmazása. Az értékesített termékek 50 százaléka készítmény, a másik 50 százaléka tőkehúsként jelenik meg. Az üzem európai uniós minősítéssel rendelkezik. A cég számos közintézmény és kereskedelmi egység beszállítója, emellett a saját tulajdonban lévő üzleteiket is (Hús-Vár) ellátja friss húsokkal és húskészítményekkel. A 170 embert foglalkoztató cég mintegy hatvan százalékban belföldre értékesít. Exportértékesítés főként Romániába, emellett Szlovákiába, Lengyelországba, Csehországba, Németországba irányul.

A Nagykun-Hús Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2018-ban mintegy 8,3 milliárd forint, 2017-ben több mint 7,7 milliárd forint volt.

A társaság adózott eredménye 2018-ban 400 millió forint volt, 2017-ben meghaladta a 100 millió forintot.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!