SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Építőipar | 23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban


MTI: 23-24 százalékkal bővült az építőipar 2018-ban
2019-01-18 10:45 |



Vélhetően 23-24 százalékkal bővült az építőipar teljesítménye 2018-ban az előző év azonos időszakához képest.

A KSH legfrissebb közlése szerint az építőipar termelése tavaly novemberben 27,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy 2018-ban 23-24 százalékos bővülésre számítanak az előző évhez képest. A szektor teljesítési értéke vélhetően jelentősen meghaladja majd a korábban előre jelzett mértéket (3000 milliárd forint) és elérheti akár a 3200-3300 milliárd forintot is.

Az építőipar rendelésállománya 2018. novemberében 38 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi mértéket, ami azt vetíti előre, hogy az ágazatban 2019-ben is kétszámjegyű, 12-15 százalékos növekedés várható - ismertette Koji László az ÉVOSZ év eleji prognózisát.

Kiemelte, három dolog húzza az építőipart: az ipar nagy értékű megrendelései (az összes megrendelés 26-27 százaléka ipari létesítmények megvalósításához kötődik), a kormányzati, illetve a lakossági megrendelések. Utóbbiról megjegyezte, hogy a lakásépítéseket tekintve 2019 csúcs év lesz, akár 22-23 ezer új lakás is elkészülhet, ami több mint 20 százalékos növekedés 2018-hoz képest.

Horváth András, a Takarékbank elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az építőipar továbbra is stabilan erősödő pályán mozog, egyre dinamikusabb a hozzájárulása a GDP-hez a relatíve kis súlya ellenére. Tavaly 23 százalékos lehetett az építőipar bővülése, idén pedig 16 százalék feletti növekedésre számít.

Az elemző szerint idén az újlakás átadási hullám húzza majd az építőipart, legalább 25 ezer lakás átadására számít.

A szakképzett munkaerő hiánya továbbra is probléma az iparágon belül, annak ellenére is, hogy az építőipar foglalkoztatotti létszáma történelmi csúcson áll, de a bővülés jelentős része képzetlen munkaerőből áll, ami tovább nehezíti a kivitelezések teljesítését. Az építőiparban jelentős mértékű béremelkedésre és fehéredésre számít a következő években a munkaerőhiány és a hatékonyság fokozódásával párhuzamosan, így tovább folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő fokozatosan visszaáramlik a magyar gazdaságba és enyhülhet a kivitelezői kapacitáskorlát - fogalmazott Horváth András.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!