SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kereskedelem | Megegyezés született a 2019-es bérekről a SPAR-nál


SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.: Megegyezés született a 2019-es bérekről a SPAR-nál
2019-01-15 08:20 | KRQ Communications



Megállapodott a 2019-es bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete.

Ismét eredményesen zárult a több mint 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél lezajlott bértárgyalás. A SPAR Magyarország a garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is jelentős béremelést biztosít munkatársai számára, melyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel. A munkaerőpiac által leginkább kitett területeken, a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben, valamint a logisztikai központokban a kezdő alapbér minimum havi bruttó 220 ezer forint 2019. január 1-től.

"A SPAR 2017-ben 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2018-ban elérte a 9 milliárd forintot, 2019-ben pedig további 7,5 milliárd forinttal egészül ki. A bérfeszültség megelőzése érdekében a fizetések meghatározása során pedig most is törekedtünk arra, hogy az egyes vezetői szintekhez köthető bérek összecsúszását elkerüljük." - hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

Ugyan több más, hazánkban működő vállalatnál kivezetésre került a készpénzes béren kívüli juttatás az adóterhek jelentős növekedése miatt, addig a SPAR ezen juttatás megtartása mellett döntött, mely a munkatársak versenyképes javadalmazását szolgálja. A SPAR mellett természetesen az érdekvédők is kiemelten kezelték a hosszabb ideje a vállalatnál dolgozók megbecsülését. A SPAR tehát 2019-ben is biztosítja a SPAR hűségprogramot két fontos változtatás életbe léptetésével. 2019. január 1-től a korábban minden munkavállaló számára elérhető, éves szinten nettó 100 ezer forintos készpénzes juttatás éves szinten bruttó 120 ezer forintos készpénzes juttatásra módosul, amely havi szinten bruttó 10 ezer forint bérkiegészítés formájában kerül kifizetésre. A 2018-ban még választható SPAR Ajándékkártya helyét kizárólagosan a SZÉP kártya veszi át, a juttatás mértéke pedig változatlan marad, -a SPAR-nál eltöltött évek számától függően éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint- amivel a vállalat támogatni kívánja munkavállalói kikapcsolódását, feltöltődését. Emellett megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, mely időszaktól függően 5-10% kedvezmény elérését teszi lehetővé az egyes vásárlások alkalmával.

"A munkatársi létszámunk 2019-ben is tovább fog nőni, elsősorban az új beruházásaink miatt, illetve mert a SPAR céljai között szerepel a kiemelt területek leterheltségének csökkentése. Mindezek mellett továbbra is érvényben marad a Kollektív Szerződésünk túlórára és munkaidőkeretre vonatkozó rendelkezése, amely 300 órában maximalizálja az elrendelhető túlóra mennyiségét, és 4 hónapban a munkaidőkeret mértékét. Ezen -a szakszervezetekkel egyetértésben- a vállalat nem kíván változtatni. Az elmúlt évben megtett intézkedések eredményeképpen a fluktuációs rátánk pedig egy év alatt további 6 százalékponttal csökkent, mely így jelenleg közel 26%." - emelte ki Maczelka Márk kommunikációs vezető. Ez is bizonyítja, hogy a vállalat jelentős erőfeszítéseket tett munkavállalói megtartása érdekében, reagálva az aktuális munkaerőpiaci helyzetre.

A SPAR Magyarország 2018-ban is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével - és ezzel együtt új munkahelyek teremtésével - valamint a meglévő áruházak felújításával: az idei beruházási keret meghaladja a 26 milliárd forintot, melyet az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!