SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | A 18. Kaleidoszkóp VersFesztivál Vácon


Kaleidoszkóp VersFesztivál: A 18. Kaleidoszkóp VersFesztivál Vácon
2018-11-23 11:34 |



Neves színházak, zenekarok előadásai, versmondás és izgalmas filmes alkotások várják majd az idei Kaleidoszkóp VersFesztivál nézőit november 22-től 25-ig Vácott.

Az ősz nagy durranásaként érkezik a Váci Dunakanyar Színházba, illetve néhány koncert és színházi előadás erejéig a szomszédos Rubra Art Lounge-ba Közép-Európa legnagyobb verses fesztiválja. A hivatásos előadók versenyében és a fesztiválprogramban is izgalmas előadások szerepelnek: Arany János humorára épít a felvidéki Csavar Színház Jóka ördöge, valamint a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Arany-metszés című előadása. Utóbbi egy merőben új felfogású, élőzenés, humoros, néhol szívet melengető produkció Arany és Petőfi művei alapján. Akik játszák: a Jászai Mari-díjas Pregitzer Fruzsina, Dézsi Darinka, Gulácsi Tamás és Rák Zoltán, a zenei hangulatot Olajos Gábor és Karap Zoltán teremtik meg. De fergeteges komédiát láthatunk az Első Magyar Versszínház és a Csavar Színház Dorottya c. ifjúsági előadásában is, Csokonai művének színpadi adaptációjával. A kaposvári Csiky Gergely Színház Hunyadkürti György Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész tragikomédiájával, A nagybőgővel, valamint Borbély Sándor a Karinthy Színház korábbi darabjával, Az apostollal, a pécsi színház, az Escargo Hajója a Jónás könyvével érkezik, a Turay Ida Színház pedig Szerednyey Béla rendezésében, Bencze Ilona Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész főszereplésével mutatja be a Zita című történelmi játékot.

Kifejezetten az ínyenceknek szól a Soproni Petőfi Színház előadása, a Jelenetek egy házasságból, ahol a darab végén elhangzik a sokszor feltett kérdésre a válasz is a főszereplő házaspártól (Gál Tamás és Kiss Szilvia), akik az életben is egy párt alkotnak: menjünk étterembe, mit együnk? Tatárbifszteket sörrel! S a vendégek helyben el is fogyaszthatják a színészekkel az említett darabbéli vacsorát. Éppúgy, ahogy a Kávészünet zenekar Csonka vers, avagy Anyám tyúkja megy a levesbe c. koncertjénél a tyúkhúslevest és a költői menüt. Utóbbi két produkciót ugyanis a Rubra Art Lounge-ban kialakított Rubra Színpadnál, reneszánsz hangulatban, vacsorával az előadás végén fogyaszthatja a közönség.

Idén is nevezhettek nem hivatásos előadók, társulatok, zenekarok és alkotók saját produkciókkal, így a Versmondó szalon vers- és prózamondó versennyel, a versszínházi versenyprogram önálló és társas pódiumi estekkel, performanszokkal, a Verszenei sarok koncertekkel, a Versfilmek a vásznon elnevezésű blokk pedig mozgóképes alkotásokkal várja a publikumot. A versenyben valamennyi korosztály részt vesz, határon innen és túlról. A témák között a versmondás és a versfilmek terén is középpontba került a közelmúltban elhunyt legendás költő, Kányádi Sándor, az évfordulós Nagy László, Szécsi Margit, a kortársak közül Ágh István, valamint a békekötés centenáriuma révén az első világháború költészete, de Arany János és Babits Mihály is több produkció szerzője.

A hivatásos és az amatőr versenyzők külön kategóriában versenyeznek. A zsűriben helyet foglal Kiss László, Csokonai- és Bessenyei-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Bagossy László rendező-tanár, Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház Nívó-díjas színművésze, Szűcs Katalin Ágnes Jászai Mari-díjas színikritikus, dramaturg, a Criticai Lapok főszerkesztője, Takács Bence Kazinczy-érmes előadóművész, műsorvezető, televíziós szakember, és Wiegmann Alfréd Radnóti-díjas, színházi és televíziós rendező.

A Kaleidoszkóp VersFesztivál Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléje, célja a vers megnyilvánulási formáinak felkutatása és bemutatása mellett a hivatásos és amatőr előadók, társulatok találkozásának megteremtése. Fővédnöke Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, védnöke Rétvári Bence miniszterhelyettes, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, igazgatója Lutter Imre Radnóti-díjas előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, házigazdája Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója.

A programok mindegyike nyitott, november 22-től 25-ig várják a közönséget. A legtöbb program ingyenes. A VersFesztivál főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alap.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!