SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Statisztika | 8500 cégtörlés 2018 harmadik negyedévében


Opten: 8500 cégtörlés 2018 harmadik negyedévében
2018-11-15 19:01 |



Tovább zsugorodik a hazai cégbázis, az alapítások száma továbbra is elmarad a törölt cégekétől.

2018 harmadik negyedévében 8482 cégtörlés mellett 6709 cégalapítás történt, így három hónap alatt újabb közel kétezerrel csökkent a hazai cégek száma. Szeptember végén 526 ezer cég működött az országban, de ezek közül 50 ezer már valamilyen megszüntetésre irányuló eljárás alatt van.

A cégalapítások száma 6 százalékkal meghaladja az előző év azonos időszakát, míg a cégtörlések száma 8 százalékkal elmarad az előző év azonos időszakától, tehát az évek óta tartó csökkenési trend halványan enyhülni látszik.

A megszüntetésre irányuló eljárásokat továbbra is egyértelműen a kényszertörlési eljárások dominálják, az összes eljárás 53 százaléka tartozik ebbe a típusba. A negyedév talán legpozitívabb híre, hogy a végelszámolások száma csupán 1701 volt. Ez 20 százalékkal alacsonyabb 2017 harmadik negyedéves értékénél, és 8 százalékkal elmarad 2018 második negyedévétől. Tehát látványosan kevesebben döntenek a cégük önszántukból történő megszüntetése mellett, ami a vállalkozási hangulat fejlődését jelzi.

2018 júliusától szeptemberéig 15554 cég került végrehajtás alá, ami rendkívül magas szám, és a számla fizetési problémák magas szintjét jelzik, de az érték 9 százalékkal elmarad 2017 azonos időszakától, ami némi fejlődést jelez e tekintetben is.

A felszámolással megszűnt cégek száma a három hónap alatt 1269-ig kúszott fel, ami még mindig rendkívül magas, tekintve, hogy ezen eljárás típusok mögött is kifizetetlen számlák tömegei állnak.

Az Opten - Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedévi értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten - CFI Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Békés és Fejér megye produkálta.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!