|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Járműipar | Beszállna az akkumulátorgyártásba a Volkswagen
JÁRMŰIPAR
![]()
MTI: Beszállna az akkumulátorgyártásba a Volkswagen
2018-10-31 10:19 |
Egy dél-koreai céggel összefogva beszállna az elektromos meghajtású autókban használt akkumulátorok gyártásába a német Volkswagen csoport (VW) - írta a Manager Magazin című német lap. Az autógyártás legnagyobb európai szereplője a tervek szerint az SK Innovation nevű dél-koreai céggel szövetkezne, amely a harmadik számú akkumulátorgyártó a távol-keleti országban. A két vállalat Európában építene akkumulátorgyártó üzemeket. A VW még nem zárta le a tárgyalásokat a kiszemelt partnerrel, és még nem hozott végleges döntést az ügyben, amely novemberben kerülhet a felügyelőbizottság elé - írta a Manager Magazin. Hozzátették, hogy a VW eddig két másik dél-koreai gyártótól, az LG Chemtől és a Samsungtól vásárolt akkumulátorokat. A VW hivatalosan nem kommentálta az értesülést. Német hírportálok beszámolói szerint a társaság köreiben nem hivatalosan azt mondják, hogy még vizsgálják a partneri együttműködés lehetséges formáit több stratégiai területen, így az akkumulátorgyártásban is. A VW-nak a következő években jelentősen emelnie kell az elektromos meghajtású kocsik arányát gyártmányai között, hogy megfeleljen a megszigorított klímavédelmi előírásoknak, ezért egyre több akkumulátorra lesz szüksége. A társaság vezérigazgatója, Herbert Diess a közelmúltban európai szintű összefogást sürgetett azzal a céllal, hogy enyhítsék a függőséget a piacot uraló ázsiai akkumulátorgyártóktól. Ezt a javaslatot a szövetségi kormány is támogatja. Korábbi sajtóértesülések szerint az ügy halad előre, és novemberben bemutathatják az első terveket arról, hogy miként lehetne megszervezni egy európai ipari konzorciumot - vállalatok közötti szövetséget - az akkumulátorgyártásra. A német szövetségi kormány egymilliárd euró támogatást is kilátásba helyezett erre a célra. A VW a tervek szerint 2019-től gyártja majd első tisztán elektromos hajtású modelljét, az I.D. elnevezésű modellcsalád első tagját, és 2025-ig évi hárommillióra emeli az értékesített elektromos hajtású gyártmányok számát. A csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen, az Audi, a Skoda, a Seat, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini és a Porsche autómárka, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
Játék | telefontok | kutyák | Iskolaszer | K&H | étterem | táp | álláskeresés | Okostelefon | lemezhajlítás | CV | macskák | fémipar | Auchan | tudás | Magyar Vöröskereszt | fenntartható önkormányzat | Rhoda Scott | Varnus Xaver | pezsgő | menstruáció | társ | Virsli | karácsony
![]() |
PARTNEREINK
|