|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Ingatlan | Tévhitek övezik az újlakásépítéseket és az árak emelkedését
INGATLAN
![]()
Cordia: Tévhitek övezik az újlakásépítéseket és az árak emelkedését
2018-10-26 09:03 | Noguchi
Ez év augusztusában is folytatódott az építőipari termelés kétszámjegyű bővülése, amit nagyobb részben továbbra is főként az egyéb építmények - út, vasút és közművek - ágazat teljesítménye dominál. "Míg ugyanis az utóbbi 46,8 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, addig az épületek építése ágazat termelésének volumene csak 10,1 százalékkal emelkedett" - kommentálta Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója a KSH hétfőn megjelent gyorstájékoztatójának adatait. A szakember az adatok kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy számos félreértés övezi a lakásépítési szektort, amit fontos eloszlatni azért, hogy valós képet kaphassunk az építőipar teljesítményéről és állapotáról, illetve a lakásár-emelkedés okairól. Az egyik ilyen tévhit az, hogy az újlakásépítések megugrása felelős a kivitelezési költségek számottevő emelkedéséért, azon belül is az alapanyagok drágulásáért és a munkaerőköltségek növekedéséért. "Mivel az építőipar teljesítményén belül a lakásszektor aránya kevesebb mint 16 százalék, egyértelmű, hogy a költségemelkedést más szektorok beruházásai húzzák. A tervezett áfaemelés éppen ezért elenyésző kapacitást fog felszabadítani, azt is döntően csak 2020 végétől." - fogalmazott Földi Tibor. A másik félreértés a vezérigazgató szerint az, hogy az újlakásárak emelkedése a piacon uralkodó túlkereslettel magyarázható. "Túlkeresletről nem beszélhetünk, hiszen 2017-ben Budapesten szinte folyamatosan mintegy 8000 új lakást kínáltak a piacon, de az év folyamán hasonló volument értékesítettek a fejlesztők is. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan 12 hónap keresletének megfelelő lakáskínálat volt a piacon, vagyis a keresleti és a kínálati oldal egyensúlyban volt. Túlkeresletről akkor beszélhetnénk, ha ez a mutató folyamatosan 6-7 hónap alatt lenne. A drágulást egyértelműen a költségek növekedése okozza" - húzta alá a szakember. Mivel ez a költségoldali nyomás továbbra sem enyhül, a négyzetméterárak emelkedése is folytatódik. Ezt a drágulást erősítheti nagy mértékben tovább, ha a kedvezményes áfát 2020-tól újra a normál kulcs váltja fel. "Ha az áfa valóban visszaemelkedik 27 százalékra, az a jelenlegi átlagosan 750 ezer forintos budapesti újlakás-négyzetméterárat egycsapásra 1 millió forint fölé emeli. Többek között ezért is javasolja a Cordia a döntéshozóknak, hogy fontolják meg a kedvezményes áfakulcs megtartását vagy más kedvezményrendszer bevezetését" - mondta Földi Tibor. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
lézeres szemműtét | Elektromos autó | téglagyár | evőeszköztartó | SPAR | konyhai munkalap | fogszabályzó | napszemüveg | JBL | játékpiac | Szentendre | lakásvásárlás | személyszállítás | CEMACON | Knorr-Bremse | tekercses kerítés | szupinált cipő | betonozás | haszongépjármű | szivattyú | vérplazma | hűségpromóció | REGIO JÁTÉK | gyerekülés
![]() |
PARTNEREINK
|