|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | Hungexpo: nagy siker volt az Automotive Hungary szakkiállítás
RENDEZVÉNY
MTI: Hungexpo: nagy siker volt az Automotive Hungary szakkiállítás
2018-10-25 15:46 |
Jelentős szakmai és látogatói érdeklődés kísérte a 6. Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást. Szintén nagy sikere volt az egyidejűleg megrendezett 27. Autótechnika-Autodiga Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakvásárnak a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban - közölte a kiállításszervező a zárást követően az MTI-vel. A kiállításra szervezett szakmai konferenciák telt házzal zajlottak, a háromnapos rendezvényen 15 országból, 255 kiállító vett részt, ami 2017-hez képest 16 százalékos emelkedés. A fokozott érdeklődés a látogatószámon is megmutatkozott, a szervezők erről annyit közöltek, hogy átlagosan napi 20 százalékkal többen keresték fel a rendezvényt, mint korábban. A bruttó 20 ezer négyzetméteren jelen volt a négy magyarországi autógyár - az Audi Hungaria, a Mercedes-Benz, az Opel Magyarország és a Magyar Suzuki -, valamint számos beszállító, az iparághoz kapcsolódó szolgáltató, állami szervezet és a szakmát képviselő szövetség is. A rendezvény keretében tartották meg a mérnökhallgatóknak ötödik alkalommal meghirdetett TechTogether versenyét, amelyet az idén a BME Formula Racing Team csapata nyert meg 8 egyetem 15 csapata közül. A verseny célja - az ismeretek felmérésen túl - szorosabb kapcsolatot teremteni a műszaki felsőoktatásban tanulók és a járműipari cégek között. A kiállító járműépítő csapatok ezzel is népszerűsítik a műszaki pályát a középiskolás fiatalok számára - jegyezte meg közleményében a Hungexpo.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
állásjelentkezés | szilva | Euromoney | marketing | CIB Bank | vállalkozás | mérnök | home office | Mol | E.ON | kutya | takarítás | napelempark | szülési szabadság | visszajelzés | BYD | Profession.hu | álláskeresés | Románia | kávéfőző | BMW | ebédházhozszállító | táplálékkiegészítő | frissdiplomás
|
PARTNEREINK
|