|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben
RENDEZVÉNY
MTI: Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben
2018-10-24 06:10 |
Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - startup cégek - mutatkoztak be Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week -en. Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program szervezésében bemutatták egyebek mellett a Kinepict nevű képalkotó eljárást, amelynek révén a kisebb sugárdózissal és kevesebb kontrasztanyag felhasználásával lehet röntgenképet alkotni. Ez nemcsak a páciens, hanem az egészségügyi intézmény munkatársainak szervezetét is kíméli, és csökkenti a költségeket - hangsúlyozták a bemutatón. A fejlesztők a következő lépésben újabb befektetőket igyekeznek megnyerni, céljuk ötmillió euró (1,6 milliárd forint) tőke bevonása. Várakozásuk szerint munkájuk az úgynevezett kiszállás (exit) szakaszával fejeződik be, vagyis kifejlesztik és tökéletesítik az eljárást, amelyet végül megvásárol egy szakmai befektető, például képalkotó készülékeket vagy kontrasztanyagot gyártó cég. A startup vállalkozások fejlődésének egy másik modelljére példa az egyik híres magyar kutyafajtáról, a puliról elnevezett Fitpuli alkalmazás, amelynek fejlesztői nem tervezik a kiszállást, hanem üzemeltetni kívánják szolgáltatásukat egy előfizetéses modell révén. Az okostelefonra fejlesztett alkalmazás platformot biztosít munkavállalóknak szóló vállalati egészségmegtartási, egészségfejlesztési programokhoz. Automatikusan gyűjt az életmódra vonatkozó információkat, amelyek alapján a munkavállalónak személyre szabott elemzést és motivációs, fejlesztő megoldásokat kínál, a munkaadónak pedig összesített és anonimizált adatokat a munkavállalók állapotáról. Ez mindkét félnek igen hasznos lehet, hiszen például ha az adatok azt mutatják, hogy a munkatársak körében jellemzőek az alvási zavarok, a munkaadó felismerheti, hogy nem fitnesztermi bérletekre érdemes költeni, hanem alvásszakértői tanácsadásra - emelték ki a rendezvényen, amelyen több további magyar startup cég is bemutatkozott a nemzetközi közönség előtt. A Startup Campus Berlin program az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. kezdeményezésére jött létre, a kelet-közép-európai régióból és Magyarországról 28 startup cégnek teremti meg a külpiacra jutás lehetőségét Berlinben. A startupok mellett az egészségipar és az élettudományok egyik globális központjaként is számon tartott német fővárosban és a körülötte elterülő Brandenburg tartományban október 6-án kezdődött és 18-ig tart a Health Week programsorozat. Legrangosabb eseménye egy globális egészségügyi csúcstalálkozó, a World Health Summit, amelyen kedden felszólalt Angela Merkel német kancellár.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
takarítás | napelempark | vállalkozás | frissdiplomás | mérnök | kutya | táplálékkiegészítő | marketing | home office | Prima Primissima | szülési szabadság | álláskeresés | szilva | E.ON | REGIO JÁTÉK | ebédházhozszállító | állásjelentkezés | Euromoney | visszajelzés | Föld bajnokai pályázat | BMW | Mol | Profession.hu | CIB Bank
|
PARTNEREINK
|