|
|
|
|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Felelősség | Családbarát programjaiért kitüntették a Budakeszi Vadasparkot
FELELŐSSÉG
MTI: Családbarát programjaiért kitüntették a Budakeszi Vadasparkot
2018-10-12 12:08 |
Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán Az év családbarát ökoturisztikai élménye elnevezésű díjjal tüntették ki a Budakeszi Vadasparkot. A vadaspark az állatvilág bemutatása mellett fejleszti szolgáltatási hátterét. A pályázatban értékelték a baba-mama kuckót, az ingyenesen kölcsönözhető terepbabakocsikat, valamint az erdő játékos megismertetését szolgáló tematikus játszóterek és tanösvények hálózatát, illetve a közösségi oldalak és képmegosztók tudatos használatát. Az ökoturisztikai létesítmények és programok szervezői számára kínált felhívásra 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be. A cím elnyerésére erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti parkok igazgatóságai, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázathatták, összesen négy kategóriában. A Budakeszi Vadaspark a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében működik a Pest megyei Budakeszin, Budapest nyugati szomszédságában. A parkot 1979-ben nyitották meg; célja a Magyarországon élő és európai vadfajok és házi állatok bemutatása. A vadaspark 26 hektáros területén természetes, erdei környezetben él 32 állatfaj mintegy 120 egyede. A létesítményt 2017-ben 182 ezer látogató kereste fel, a szervezet munkáját közel 1100 önkéntes támogatja.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
![]()
tűzhely | nyelvtanulás | kandalló | Rossmann | Ökumenikus Segélyszervezet | Nokia | luxusipar | horgászat | áruszállítás | Az Év Honlapja 2025 | kerítésépítés | 4iG | hirdetés | Magyar cégvezetők | játszószőnyeg | Facebook | SPAR | Adni Öröm! | ingatlanértékesítés | Magyar Máltai Szeretetszolgálat | RÁBA Nyrt. | konyha | 4iG Csoport | ’Az Év Honlapja 2025’
|
|
PARTNEREINK
|