SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Ingatlan | Kitart az ingatlanár-emelkedés


OTP Ingatlanpont: Kitart az ingatlanár-emelkedés
2018-10-01 09:08 | Café PR



A NAV forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérkép szerint fél év alatt átlagosan 15 százalékkal lettek drágábbak a lakások, mint 2017 év végén.

Magyarországon egy ingatlan átlagos négyzetméterára idén nyáron már 336 ezer forintba került.

Budapesten folytatódik a tavaly elindult tendencia, miszerint a külső pesti kerületek látványosan drágulnak, az ugyanakkora fővárosi ingatlanok átlagára a 15 százalékos országos aránytól némileg elmaradva, az első félévben "mindössze" 12 százalékkal emelkedett.

"Országszerte kitart az ingatlanok látványos drágulása" - nyilatkozta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője, aki szerint az idén eddig kötött adásvételek alapján is meg lehet állapítani, hogy az áremelkedés töretlen. Budapesten jóval átlag fölötti, 15-20% közötti volt az árnövekedés a X., XV., XVII., XVIII., XIX. és XXI. kerületben, illetve 14% feletti az V. kerületben, annak ellenére, hogy itt az ingatlanok átlagos négyzetméterára már meghaladta a 820 ezer forintot. (Ezért egyébként közel 3 négyzetméternyi lakást vehetünk a legolcsóbb fővárosi kerületben, a XXIII.-ban.)

A megyeszékhelyek közül kiugróan, 23 százalékkal drágult Szekszárd, ahol azonban a lakások átlagos négyzetméterára még mindig csak 226 ezer forint, s ezzel a nagyvárosok középmezőnyébe tartozik. Ugyanakkor a hasonló árszínvonalat képviselő Szombathelyen az első félévben - a nagyvárosok között egyedüliként - csökkent az átlagár, igaz, mindössze 4 százalékkal. Kecskeméten átlag felett, 18 százalékkal emelkedtek az ingatlanok árai, így Bács-Kiskun megye székhelye a legdrágább nagyvárosunkká vált, 310 ezer forintos négyzetméterárral. A hasonló árfekvésű Győrben ugyanis hosszú áremelkedési periódust követően idén eddig visszafogottan, mindössze 4 százalékkal növekedtek a lakások átlagárai.

Az első félév adatai alapján a megyékben hasonló tendenciák bontakoznak ki: bár Vas és Pest megyében ugyan kissé mérséklődtek a lakásárak, de itt már korábban is elérték az országos átlag 67-73 százalékát. Komárom-Esztergom megyében és Zalában vélhetőleg a viszonylag alacsony bázis az oka annak, hogy most kiugró, 19 és 22 százalékos növekedés látható, de az árak még így is az országos átlag mindössze 57-62 százalékát érik csak el. Az országban legolcsóbban Nógrád megyében lehet ingatlant vásárolni, ahol az átlagos négyzetméterár nem éri el a 80 ezer forintot sem (vagyis a főváros V. kerületéhez képest itt kevesebb, mint tizedéért lehet lakáshoz jutni).

Az ingatlanok iránti keresletet némileg visszafoghatja, így az árak növekedését elvileg mérsékelheti, hogy a Magyar Nemzeti Bank tovább szigorított a jelzáloghitelezés szabályain. Ugyanakkor a lakásépítéseknél alkalmazott kedvezményes általános forgalmi adó jövőre esedékes kivezetése élénkítheti az előrehozott újlakás-vásárlásokat, amelyek így tovább növelhetik a keresletet és az árakat is, elsődlegesen ebben a szegmensben, ám áttételesen a használt lakások piacán is. "Az első féléves számokból még nem lehet végleges következtetéseket levonni az éves folyamatokról, ezek pusztán időközi pillanatfelvételnek tekinthetők" - teszi hozzá Valkó Dávid ingatlanpiaci szakértő, aki szerint az egész éves adatok ugyan még módosulnak, de az alapvető tendencia aligha törik meg: folytatódik a dinamikus ingatlanár-növekedés.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!