SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Üzlet | Termelőüzemet avatott a SINBON Tatabányán


MTI: Termelőüzemet avatott a SINBON Tatabányán
2018-09-18 12:24 |



A réz és üvegszál kábelek, kábelkorbácsok tervezésével és gyártásával foglalkozó, tajvani tulajdonú SINBON közel 1,6 milliárd forintos, önerős beruházással termelőüzemet avatott Tatabányán.

Kovács Tibor, a SINBON Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, az új 3500 négyzetméteres gyártócsarnok átadása után három éven belül egy további, kétezer négyzetméteres csarnokot szeretnének építeni, egymilliárd forintos ráfordítással. Az üzemben jelenleg 200 ember dolgozik, a létszámot az első ütemben 150 munkatárssal bővítik.

A SINBON három éve szerzett többségi részesdést a távközlési kábeleket gyártó, tatabányai Elcotronic társaságban, majd a portfoliót az orvosi műszerekben, a szélerőműveknél és az elektromos autóknál használt kábelekkel bővítették. A tajvani vállalatnak ez az első európai termelőüzeme, legfontosabb célországai: Anglia, Németország és Svájc - ismertette az ügyvezető.

Joseph Wang, a vállalatcsoport elnöke a gyáravatón felidézte, hogy 30 évvel ezelőtt 10 emberrel indult a SINBON, mára több mint 5000 munkavállalót foglalkoztatnak világszerte.

Az egészségügy, az autó- és repülőgépipar, a megújuló energia, ipari és kommunikációs területeken gyártanak adatátviteli kábeleket. Magyarország mellett jelen vannak Tajvanon, Kínában, az Egyesült Államokban, Japánban, Németországban és az Egyesült Királyságban.

A magyarországi gyár árbevétele a 2015-ös 1,1 milliárd forintról 2018-ban várhatóan eléri a 3,8 milliárd forintot. A hosszú távú tervek között szerepel az árbevétel 16 milliárd forintra való növelése, ezzel a magyarországi gyár a SINBON csoport 139 milliárd forintos árbevételének hozzávetőlegesen 10 százalékát biztosítaná.





TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!