SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Rahmanyinovot ünnepli az első Orosz Zenei Fesztivál


MTI: Rahmanyinovot ünnepli az első Orosz Zenei Fesztivál
2018-09-12 13:08 |



A 145 éve született Szergej Rahmanyinov művei állnak az első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában, amely Debrecenben és Budapesten várja a közönséget szeptember 29. és október 6. között.

A Szabó Marcell alapító-művészeti vezető által összeállított program Rahmanyinov gazdag és mai napig töretlenül népszerű életművének összes vonatkozását bemutatja - közölték a szervezők az MTI-vel.

A fesztivál számos ritkaságot kínál olyan kiváló művészek koncertjeivel, mint Perényi Miklós, Farkas Gábor, Kolonits Klára, Anatolij Fokanov, Zsoldos Bálint és a moszkvai Rahmanyinov Trió, valamint a fiatal generáció legjobbjai, köztük Balogh Ádám, Razvaljeva Anasztázia és a Kruppa Kvartett.

A négy debreceni és nyolc budapesti program megvalósításában Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen és egyben a cívisváros zeneigazgatója vállalt társszervező szerepet. A fesztivál két kiemelt produkciója a Rahmanyinov zenekara és Rahmanyinov hite címeket viselik. A zenekari esten - a Zeneakadémián és a debreceni Kölcsey Központban A holtak szigete, a Rapszódia egy Paganini-témára és az I. szimfónia hangzik el. A Szent István Bazilkában és a Nagytemplomban Rahmanyinov Vesperás című kórusműve szólal meg a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Szabó Sipos Máté vezényletével.

A Rahmanyinov kamarája és a Rahmanyinov ritkaságai című koncerteken az érdeklődők a szerző összes kamaraművét meghallgathatják, a Rahmanyinov zongorája című szólóesten Farkas Gábor zongoraművész, a Tokiói Egyetem professzora lép színpadra. A Rahmanyinov hangjai című dalesteken az orosz romantika ritkán hallható gyöngyszemeit mutatja be Budapesten Kolonits Klára és Zsoldos Bálint, Debrecenben Anatolij Fokanov és Virág Emese. Aki pedig nem csak a zenén keresztül találkozna Rahmanyinovval, Lukácsházi Győző archív felvételekkel színesített előadásain ismerheti meg a zeneszerző életét és korát.

Az első Orosz Zenei Fesztivál nemcsak előadásokat, hanem látnivalókat is kínál: szeptember 29-től a debreceni Kölcsey Központban, október 2-tól pedig a budapesti Orosz Kulturális Központban látható a moszkvai Orosz Nemzeti Zenei Múzeum erre az alkalomra összeállított Párbeszéd kortársakkal című fotókiállítása, amely Rahmanyinov életéről és munkásságáról szól.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!