|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Technológia | Palkovics: Magyarország 2020-ra a GDP 1,8 százalékát akarja kuta...
TECHNOLÓGIA
![]()
MTI: Palkovics: Magyarország 2020-ra a GDP 1,8 százalékát akarja kutatásfejlesztésre költeni
2018-09-07 09:04 |
Magyarország 2020-ra a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát akarja kutatás-fejlesztésre költeni - mondta az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön, az 56. közgazdász-vándorgyűlésen Debrecenben. Palkovics László hangsúlyozta: ennek eléréséhez 2017-hez képest 330 milliárd forinttal több forrás szükséges. Hozzátette: Magyarország a versenyképesség és a gazdasági növekedés szempontjából meghatározó innováció területén az Európai Unió tagországai között a 22. helyet foglalja el, a kormány a kutatás-fejlesztésre szánt források növelésével kíván javítani ezen a helyzeten. A miniszter kiemelte: az ország az európai rangsorban kiemelkedő helyen áll a mobil szélessávú lefedettség (4G) terén, hozzátéve, hogy az innovációs alap mellett a tervek szerint egy kutatási alapot is létrehoznak. Közölte: az innovációban a jövőben nagyobb szerepet kell kapniuk a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező egyetemeknek, amelyek segíteni tudják a vállalkozói szemléletmód kialakítását, szakmai és üzleti tanácsadással támogatják a cégeket. A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország Európa legélhetőbb öt országa közé kerüljön - mondta, hozzátéve, hogy ennek elérésére a 2018 és 2030 közötti időszakra általános gazdaságfejlesztési stratégiát készítenek, amelynek egyelőre a munkaanyaga készült el. A stratégia középpontjában a magyar lakosság életminőségének növelése áll, fontos eleme a magyar tulajdonú vállalatok erősítése, hogy magasabb hozzáadott értéket állítsanak elő, növekedjen az exportképességük és termelékenységük. Hozzátette, hogy a digitalizációt és robotizációt szolgáló ipar 4.0 program kihívásaira hatékonyan reagáló képzési rendszert kell kialakítani. Elengedhetetlennek nevezte a szakképzésben az épületek és az eszközök infrastruktúrájának fejlesztését, a szaktanárok számának növelését és a gyerekekkel való intenzívebb foglalkozást. A stratégia részét képező energia- és klímapolitikáról szólva kifejtette: a megbízható atomerőművi termelésre alapozva szükséges az energiaszektor klímabarát átalakítása, többek között a hazai megújuló energia és szénhidrogén források növekvő felhasználásával. A miniszter kiemelte: a 2030-ig tartó időszak fontos feladata lesz a gyorsvasúti összeköttetés fejlesztése, a gyorsforgalmi utak számának további növelése úgy, hogy lehetőleg minél több érje el az országhatárokat. A közúti infrastruktúra fejlesztésével a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen a legközelebbi autópálya - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a közlekedéspolitikában a gyors, kényelmes, biztonságos és versenyképes személy- és áruszállítás feltételeit kell megteremteni. A stratégiában a kerékpárút-hálózat fejlesztése is szerepel, a tervek szerint Magyarországon Ausztriához hasonlóan mintegy 10 ezer kilométer bicikliutat használhatnak majd a kerékpárosok - fűzte hozzá. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
lemezhajlítás | Virsli | telefontok | Iskolaszer | Auchan | Knorr-Bremse | étterem | táp | Varnus Xaver | karácsony | macskák | CV | társ | Magyar Vöröskereszt | tudás | pezsgő | kutyák | fémipar | álláskeresés | menstruáció | Játék | Okostelefon | K&H | Rhoda Scott
![]() |
PARTNEREINK
|