SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kutatás | Több állást hoznak a robotok, mint amennyit visznek


EY: Több állást hoznak a robotok, mint amennyit visznek
2018-05-31 11:00 | Noguchi



A mesterséges intelligencia (MI) elterjedése hozzájárul a munkahelyterméshez, az új állások betöltéséhez azonban egyelőre hiányzik a megfelelő szakembergárda - mutat rá az MIT és az EY felmérése.

Az MI szélesebb körű alkalmazása pozitív hatással lesz a munkaerőpiacra - hívja fel a figyelmet az MIT Technology Review Insights és az EY 122 vállalatvezető körében készített nemzetközi kutatása. A megkérdezett cégvezetők ötöde úgy látja, számos új pozícióra lesz szükség a technológia meghonosodása miatt, ez pedig a világgazdaság fellendüléséhez is hozzájárul majd.

A felmérés szerint a megkérdezettek négyötöde ugyanakkor épp a megfelelő szakemberek hiányát látja az automatizáció legnagyobb kihívásának, emiatt ma még nagyrészt funkcionális feladatokra használják a technológiát. További akadályozó tényező, hogy az ilyen rendszerekkel való együttműködés nehezen illeszthető be a meglévő üzleti folyamatokba (a válaszadók 53 százaléka szerint).

"A mesterséges intelligencia még gyerekcipőben jár, a cégeknek azonban már most meg kell alkotniuk a vonatkozó stratégiájukat" - mondta Chris Mazzei, az EY innovációs technológiákért felelős globális vezetője. "Az MI hozzájárul az értékteremtéshez és a versenyelőny kialakításához, ezért fontos, hogy a szervezetek felmérjék, hogyan tudják beépíteni működésükbe" - tette hozzá a szakértő.

Az EY, saját működésére vonatkozó becslése szerint, a 2018-ban induló pénzügyi évben a mintegy 2,1 millió olyan munkaórát takaríthat meg intelligens, automatizált megoldásokkal, amelyet eddig repetitív feladatokra fordítottak.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!