SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Hirdető/márka | Nőtt a Huawei márkaértéke egy év alatt


Huawei: Nőtt a Huawei márkaértéke egy év alatt
2018-05-29 09:40 | Pressinform



A Huawei egyedüli kínai márkaként ismét felkerült a FORBES legértékesebb brandeket összegző 2018-as (Most Valuable Brands) listájára.

A Forbes minden évben összeállítja a világ 100 legértékesebb márkájának listáját, amelyre több mint 200 nemzetközi jelöltből választja ki a legjobbakat. A rangsorba, amelyet idén is technológiai cégek uralnak, ismét egyedüli kínai márkaként került be a Huawei. A vállalat 2017 után idén másodszor szerepel a listán, amelyen egy év alatt kilenc pozíciót javítva a 79. helyre lépett előre. A Forbes szerint a Huawei márkaértéke a tavalyihoz képest 1,1 milliárd dollárral, 8,4 millárd dollárra nőtt.

A Huawei megőrizte előkelő 3. helyét az okostelefon gyártók körében globálisan, a siker pedig többek közt annak tudható be, hogy a tavaly bemutatott P10 és Mate 10 modellekkel tovább tudott erősödni a felsőkategóriás termékek piacán is.
Az IDC 2018. I. negyedéves jelentése alapján a Huawei globális részesedése az okostelefonok piacán a tavalyi 11,7 százalékhoz képest 13,8 százalékra nőtt, az idén márciusban bemutatott prémium kategóriás készüléksorozata, a P20 széria pedig minden korábbinál jobb nemzetközi eladási mutatókat produkált. Az állandó innovációra való törekvés és fogyasztói igények folyamatos monitorozása is hozzájárul a sikerhez, a Huawei éves riportja szerint 2017-ben 89,7 milliárd dollárt fordított kutatás-fejlesztésre, ami éves árbevételének közel 14,9 százalékát jelentette.

A vállalatnak nem ez első nemzetközi elismerése az idén. Februárban a Brand Finance TOP 500 márkaérték szerinti rangsorában a Huawei az előkelő 25. helyen végzett, 38 milliárd dolláros eredménnyel.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!